|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az EKA nyilatkozata
"Az Ellenzéki Kerekasztal nemcsak elítéli a vagyonmentési
akciókat, melyek következményeit az MSZMP-re hárítja, hanem felkéri az
ellenzékben lévő pártok képviselőit, hogy a fentiek megakadályozása
céljából éljenek interpellációs jogukkal, s követeljék e
vagyonnmentési akciók megakadályozását, és az MSZMP, Munkásőrség,
DEMISZ stb. vagyonának zárolását."
BBC:
Irányzatok és események
"Magyarországnak választania kellett: vagy hűséges marad a varsói
szövetség szabályainak betűjéhez és szelleméhez, vagy lándzsát tör a
nyugati világ eszméi mellett. Sietve hozzáfűzöm: nem csak eszmékről
volt és van szó. Gyakorlati kérdések forognak kockán, és a tettek
kockázatokkal járnak. Az odaözönlő német menekülteket vagy át kell
engedni nyugatra, vagy vissza kellett volna zsuppolni őket az
NDK-ba. Harmadik út nem volt, mert Magyarország nem válhat
menekülttáborrá.
A magyar kormány felfüggesztette az 1969 évi szerződést az
NDK-val, és a menekülteket kiengedte, és továbbra is kiengedi
Ausztriába."
|
|
|
|
|
|
|
Csoóri Moszkvában (2.rész)
|
- Az emberiség életében a politikának soha sem volt annyira közvetlen hatása az emberi történelemre, mint most - fűzi hozzá. A további témákról szólva elmondta:
- Sokat beszéltünk arról, lehet-e elit nélkül megváltoztatni egy ország stílusát? Ha nem, akkor hogyan lehet jó értelemben vett elitet kinevelni? Mert az bizonyos, hogy minden haladás feltétele a műveltség, és ez vonatkozik a gazdaságra is. A szervesen gondolkodó emberek sokasága és elitje kellene. Nagyon természetes lett volna, ha akár a német kérdésről, akár Magyarország és a Szovjetunió viszonyáról beszélgetünk. Mégis azt gondoltuk - vagy inkább éreztük, mert így kanyargott a beszélgetés -, hogy sokkal inkább arról érdemes tanácskoznunk, miként lehet a megromlott viszonyokat úgy újjáépíteni, hogy azok a kultúrateremtés alkalmai lehessenek. Javasoltam, hogy ne nagyszabású szellemi találkozókat rendezzenek, hanem ültessenek le 15-20 embert, akik minden látványos propaganda nélkül cserélhetik ki nézeteiket. Az ilyen összejövetelek alkalmasak lennének az előítéletek fokozatos feloldására, lebontására is.
- A kétoldalú kapcsolatok minden megbeszélésen fölmerültek, de természetesen ilyen beágyazottságban. Mindenütt megjegyezték, hogy nagyon szeretnék, ha az új miniszterelnök mielőbb vendégségbe jönne Moszkvába. Konkrét meghívás nem volt, csupán beszéltünk erről. Ezt mindketten szeretnénk, az igény kölcsönös. Az volt a jó, hogy tulajdonképpen mellékesen politizáltunk. Az, amire alapoztuk ezt a jövőbeni találkozást, az egészen más volt: nem a politika szárazabb, szikesebb, gyakorlati elképzelései, lehetőségei, hanem egy sokkal szellemibb kapcsolatkeresés.
Csoóri Sándor külön is kitért Gavriil Popovval folytatott eszmecseréjére. Mint mondotta, nem csak okos, szellemes, de meghitt beszélgetést folytatott a moszkvai tanács új első emberével.
- Kiderült, hogy a legradikálisabb ember a legegyszerűbben és legtisztábban gondolkozó egyéniség. Az ő radikalizmusa nem abban van, hogy erőszakos és rámenős. Az ő radikalizmusa a nagyon is emberi gondolkodásban ölt testet, vagyis a politikát is az emberi viszonylatokba helyezi bele. Egyetértettünk egyebek között abban, hogy több párt léte önmagában még nem jelent többpártrendszert. A politikai kultúrát kell odáig emelni, hogy a több pártból többpártrendszer lehessen. (folyt.)
1990. május 16., szerda 18:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 16-án és 17-én csak úgy forrtak a parlament boszorkánykonyháján az indulatok... Az egykor egységesnek tűnő ellenzékben a végső hasadás akkor következett be... A dilemma az volt, belemenjen-e az ellenzék abba, hogy népszavazással még a parlamenti választások előtt köztársasági elnököt válasszanak, vagy ne. Ez, az adott körülmények ismeretében, azt jelentette volna, hogy valamikor 1989 késő őszén Pozsgay Imre lett volna Magyarország köztársasági elnöke. Az EKA ülésén kitűnt, hogy az MDF - feladva az EKA kiinduló megállapodását - hajlik egy ilyen megoldásra. Az SZDSZ és a Fidesz viszont nem. Az EKA-ülés után az egyes pártok vezetői maguk között is összedugták a fejüket. Az SZDSZ és a Fidesz külön-külön ugyan, de ugyanarra az elhatározásra jutott, vagyis hogy nem írhatják alá a készülő megállapodást, de nem is akadályozzák meg vétójukkal a szerződéskötést, mivel a többhetes tárgyalások pozitív eredményeit nem akarják veszélyeztetni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|