|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az EKA nyilatkozata
"Az Ellenzéki Kerekasztal nemcsak elítéli a vagyonmentési
akciókat, melyek következményeit az MSZMP-re hárítja, hanem felkéri az
ellenzékben lévő pártok képviselőit, hogy a fentiek megakadályozása
céljából éljenek interpellációs jogukkal, s követeljék e
vagyonnmentési akciók megakadályozását, és az MSZMP, Munkásőrség,
DEMISZ stb. vagyonának zárolását."
BBC:
Irányzatok és események
"Magyarországnak választania kellett: vagy hűséges marad a varsói
szövetség szabályainak betűjéhez és szelleméhez, vagy lándzsát tör a
nyugati világ eszméi mellett. Sietve hozzáfűzöm: nem csak eszmékről
volt és van szó. Gyakorlati kérdések forognak kockán, és a tettek
kockázatokkal járnak. Az odaözönlő német menekülteket vagy át kell
engedni nyugatra, vagy vissza kellett volna zsuppolni őket az
NDK-ba. Harmadik út nem volt, mert Magyarország nem válhat
menekülttáborrá.
A magyar kormány felfüggesztette az 1969 évi szerződést az
NDK-val, és a menekülteket kiengedte, és továbbra is kiengedi
Ausztriába."
|
|
|
|
|
|
|
Egy indulatos röpirat 3.
|
Akinek kétségei lennének afelől, hogy ilyen körülmények között a költségvetés is beveheti a maga számára szükséges pénzmennyiséget, azt a röpirat a többi között így győzi meg: "Nem az a pénzügyminisztérium jut a legmagasabb adóbevételhez, amely stagnáló vagy vészes lassúsággal növekvő nemzeti jövedelemre veti ki a legmagasabb adókulcsot. Ennél sokkal nagyobb a bevétele annak a pénzügyminisztériumnak, amely elkerüli a túl mgas adókulcs adta ellenőrzést, utat nyit a nemzeti jövedelem gyors növekedésének, és arra alacsonyabb adókulcsot kivetve is több adót képes beszedni." A Kornai János által ajánlott stabilizációs műtét legkényesebb problémája a bér. Elengedhetetlennek tartja, hogy az állami szektor béreire felső korlátot állapítsanak meg még akkor is, ha ez csökkenti a vállalatvezetők önállóságát, és nehezíti a termelési tényezők optimális kombinációjának kialakítását. Amíg ugyanis az állami tulajdon van túlsúlyban, addig csak bürokratikusan lehet szembeszállni az alulról jövő béremelési nyomással. "Ha ez nem sikerül, az egész műtét kudarcot vall" - állítja a szerző. Az ésszerű árak kialakulását sem bízza nyomban a piacra, hiszen nem vélhető, hogy a műtőasztalon fekvő, felmetszett hasú gazdaság piacként képes viselkedni. A főbb árparaméterek - a devizaárfolyam, a kamatláb, a földbérleti díj - megszabása mellett azt is elkerülhetetlennek tartja, hogy az állami szektor termékeinek egy részére kezdetben kötelező árat írjanak elő. (Ehhez a világpiac és a hazai magángazdaság árarányai adnának támpontot.) A mesterséges árakra csak addig volna szükség, amíg a kereslet és a kínálat viszonylagos egyensúlyba kerül, és kialakítja az ésszerű árakat. "Olyan műtétet ajánlok, amelyet még soha, egyetlen ország sem végzett el" - írja a professzor. A röpirat utószavában pedig azt is közli, hogy mindezt kinek, s milyen alkalomból ajánlja. "Annyi évtized után először tűnik úgy; lesz olyan parlament és olyan kormány, amely elé bizalommal terjeszthetem elgondolásaimat. És ráadásul ez a jövendő parlament és kormány rettenetes nehézségek közepette fog hozzákezdeni munkájához. Ha tehát felgyűlt bennem valami mondanivaló, most van az a pillanat, amikor ezt közölnöm kell." (MTI-Press)
1989. december 18., hétfő 13:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 16-án és 17-én csak úgy forrtak a parlament boszorkánykonyháján az indulatok... Az egykor egységesnek tűnő ellenzékben a végső hasadás akkor következett be... A dilemma az volt, belemenjen-e az ellenzék abba, hogy népszavazással még a parlamenti választások előtt köztársasági elnököt válasszanak, vagy ne. Ez, az adott körülmények ismeretében, azt jelentette volna, hogy valamikor 1989 késő őszén Pozsgay Imre lett volna Magyarország köztársasági elnöke. Az EKA ülésén kitűnt, hogy az MDF - feladva az EKA kiinduló megállapodását - hajlik egy ilyen megoldásra. Az SZDSZ és a Fidesz viszont nem. Az EKA-ülés után az egyes pártok vezetői maguk között is összedugták a fejüket. Az SZDSZ és a Fidesz külön-külön ugyan, de ugyanarra az elhatározásra jutott, vagyis hogy nem írhatják alá a készülő megállapodást, de nem is akadályozzák meg vétójukkal a szerződéskötést, mivel a többhetes tárgyalások pozitív eredményeit nem akarják veszélyeztetni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|