|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az EKA nyilatkozata
"Az Ellenzéki Kerekasztal nemcsak elítéli a vagyonmentési
akciókat, melyek következményeit az MSZMP-re hárítja, hanem felkéri az
ellenzékben lévő pártok képviselőit, hogy a fentiek megakadályozása
céljából éljenek interpellációs jogukkal, s követeljék e
vagyonnmentési akciók megakadályozását, és az MSZMP, Munkásőrség,
DEMISZ stb. vagyonának zárolását."
BBC:
Irányzatok és események
"Magyarországnak választania kellett: vagy hűséges marad a varsói
szövetség szabályainak betűjéhez és szelleméhez, vagy lándzsát tör a
nyugati világ eszméi mellett. Sietve hozzáfűzöm: nem csak eszmékről
volt és van szó. Gyakorlati kérdések forognak kockán, és a tettek
kockázatokkal járnak. Az odaözönlő német menekülteket vagy át kell
engedni nyugatra, vagy vissza kellett volna zsuppolni őket az
NDK-ba. Harmadik út nem volt, mert Magyarország nem válhat
menekülttáborrá.
A magyar kormány felfüggesztette az 1969 évi szerződést az
NDK-val, és a menekülteket kiengedte, és továbbra is kiengedi
Ausztriába."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (17 . rész)
|
Az első vitaszakasz előadói beszédeinek sorát Kovács Jenő folytatta, aki a párt programnyilatkozatának javaslatát terjesztette elő. Demokrácia és szabadság összefüggését taglalva a szónok leszögezte: hazánkban nem lesz demokrácia és szabadság, ha a pártok belső élete nem demokratikus, és tagjaik nem őrizhetik meg személyes szabadságukat. Ezért a kongresszusnak olyan alapszabályt kell megalkotnia, amely a szabadság jegyében fogan. Olyat, amely abból indul ki, hogy a pártok versenye közepette csatlakozók érett fejjel, meggondoltan vállalják a demokratikus szocializmus eszméjét, és azt a pártot, amely ennek szolgálatában áll. Olyat, amely a közös és céltudatos cselekvés garanciáit nem az elrendelt fegyelemben és a kirendelt felügyelőkben látja; inkább szabad emberek meggyőződésében és közösségi hajlamában. Nem állít föléjük intézményeket és tisztségeket, hanem azok létrehozását kizárólagos jogukká, működésüket pedig általuk ellenőrizhetővé teszi. Bár a mai MSZMP már nem az, ami másfél évvel ezelőtt volt, mégis kertelés nélkül ki kell mondani: a baloldali, szocialista hitű embereknek újra kell építeniük pártjukat. Olyan párttá kell újjászervezniük, amely szakít elaggott szokásaival, a cselekvést béklyóba verő szervezeti rendjével. A kongresszusnak olyan pártot kell életre hívnia, amely képes helytállni a többpártrendszerű, demokratikus jogállam politikai küzdőterén, új életre kelti a szocialista mozgalom erejét és tekintélyét. Az egykoron szociáldemokrata és kommunista ágra szakadt szocialista mozgalom mindenekelőtt úgy éledhet újjá, ha nemcsak szándékaiban, hanem szervezeti rendjével is gátat vet a hatalom koncentrálásának bármely testület vagy tisztségviselő által. Ennek első és elemi feltétele minden akarat és jog visszaszármaztatása a párt tagjainak. A párton belüli szabad lelkiismeret, a szabad véleménynyilvánítás, a közösségalkotás és az együttműködés, a szabad csatlakozás és a távozás egy önkéntes politikai szövetségen belül olyan eredendő jog, amely nem lehet vitatható. A hatalomkoncentráció megakadályozásának másik eszköze lehet, ha új egyensúlyi viszonyok, és ezek alapján új típusú együttműködés alakul ki a párt vezetése, a parlamenti csoport és a kormány között. (folyt. köv.)
1989. október 6., péntek 16:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 16-án és 17-én csak úgy forrtak a parlament boszorkánykonyháján az indulatok... Az egykor egységesnek tűnő ellenzékben a végső hasadás akkor következett be... A dilemma az volt, belemenjen-e az ellenzék abba, hogy népszavazással még a parlamenti választások előtt köztársasági elnököt válasszanak, vagy ne. Ez, az adott körülmények ismeretében, azt jelentette volna, hogy valamikor 1989 késő őszén Pozsgay Imre lett volna Magyarország köztársasági elnöke. Az EKA ülésén kitűnt, hogy az MDF - feladva az EKA kiinduló megállapodását - hajlik egy ilyen megoldásra. Az SZDSZ és a Fidesz viszont nem. Az EKA-ülés után az egyes pártok vezetői maguk között is összedugták a fejüket. Az SZDSZ és a Fidesz külön-külön ugyan, de ugyanarra az elhatározásra jutott, vagyis hogy nem írhatják alá a készülő megállapodást, de nem is akadályozzák meg vétójukkal a szerződéskötést, mivel a többhetes tárgyalások pozitív eredményeit nem akarják veszélyeztetni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|