|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az EKA nyilatkozata
"Az Ellenzéki Kerekasztal nemcsak elítéli a vagyonmentési
akciókat, melyek következményeit az MSZMP-re hárítja, hanem felkéri az
ellenzékben lévő pártok képviselőit, hogy a fentiek megakadályozása
céljából éljenek interpellációs jogukkal, s követeljék e
vagyonnmentési akciók megakadályozását, és az MSZMP, Munkásőrség,
DEMISZ stb. vagyonának zárolását."
BBC:
Irányzatok és események
"Magyarországnak választania kellett: vagy hűséges marad a varsói
szövetség szabályainak betűjéhez és szelleméhez, vagy lándzsát tör a
nyugati világ eszméi mellett. Sietve hozzáfűzöm: nem csak eszmékről
volt és van szó. Gyakorlati kérdések forognak kockán, és a tettek
kockázatokkal járnak. Az odaözönlő német menekülteket vagy át kell
engedni nyugatra, vagy vissza kellett volna zsuppolni őket az
NDK-ba. Harmadik út nem volt, mert Magyarország nem válhat
menekülttáborrá.
A magyar kormány felfüggesztette az 1969 évi szerződést az
NDK-val, és a menekülteket kiengedte, és továbbra is kiengedi
Ausztriába."
|
|
|
|
|
|
|
- Magyar belpolitikai helyzet - 6. folyt.
|
- Formailag egyébként tükrözi a megállapodás, hogy az egyik fél is engedett egy kicsit, a másik fél is talán nem is olyan kicsit. A lényeget tekintve viszont ki mit nyert és ki mit veszített ezzel? - Kezdjük talán az ellenzék oldaláról. A nyereség az, hogy az uralkodó párt elismerte a korábbi ellenséget tárgyaló partnernek, leült vele egy asztalhoz, és valamilyen módon beleszólhatott az ügyek alakulásába. Igaz egy kicsit önmagát is korlátozta azzal, amikor lemondott az első lépésben a nyilvánosságról. Pontosabban itt is kötött egy kompromisszumot. Ezt talán nem kellett volna, hiszen ez felerősítette azokat a véleményeket, hogy itt a hatalmon való osztozkodásról van szó. Másrészt az ellenzék egy olyan szituációba került, ahol maga is tanulhathatja a politikai kultúrát. Ez talán a nyereséghez áll közelebb. - Politika iskolája volt az ellenzék számára, hogy profilírozzon bizonyos személyiségeket, fontos politikai alkudozásban részt vegyen. - És egyeztesse az álláspontját. - Maga az Ellenzéki Kerekasztal, mint intézmény létrejötte, ez volt az első lépés, hogy az ellenzék egy fontos ügyben egységre lépett. Mert korábban végeredményben csak szétaprózott, atomizált ellenzéki csoportokról beszélhettünk. Kérdés az is, hogy a pótválasztásokon tanusított ellenzéki siker, az ott tanusított egység egyáltalán létrejött volna, létre jöhetett volna-e, ha nincs Ellenzéki Kerekasztal már korábban is. Talán ezt is figyelembe kell venni, ennek a jelentőségét. Eléggé nyilvánvaló, hogy a hatalmi pártnak kezdettől fogva egy fontos hatalmi előnye volt ezen a tárgyaláson, hiszen mindenki tudta, hogy a jelenlegi, nem szabadon választott Országgyűlés nagy többségét az MSZMP végeredményben a kezében tartja, ellenőrzi. (folyt.)
1989. szeptember 21., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 16-án és 17-én csak úgy forrtak a parlament boszorkánykonyháján az indulatok... Az egykor egységesnek tűnő ellenzékben a végső hasadás akkor következett be... A dilemma az volt, belemenjen-e az ellenzék abba, hogy népszavazással még a parlamenti választások előtt köztársasági elnököt válasszanak, vagy ne. Ez, az adott körülmények ismeretében, azt jelentette volna, hogy valamikor 1989 késő őszén Pozsgay Imre lett volna Magyarország köztársasági elnöke. Az EKA ülésén kitűnt, hogy az MDF - feladva az EKA kiinduló megállapodását - hajlik egy ilyen megoldásra. Az SZDSZ és a Fidesz viszont nem. Az EKA-ülés után az egyes pártok vezetői maguk között is összedugták a fejüket. Az SZDSZ és a Fidesz külön-külön ugyan, de ugyanarra az elhatározásra jutott, vagyis hogy nem írhatják alá a készülő megállapodást, de nem is akadályozzák meg vétójukkal a szerződéskötést, mivel a többhetes tárgyalások pozitív eredményeit nem akarják veszélyeztetni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|