|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az EKA nyilatkozata
"Az Ellenzéki Kerekasztal nemcsak elítéli a vagyonmentési
akciókat, melyek következményeit az MSZMP-re hárítja, hanem felkéri az
ellenzékben lévő pártok képviselőit, hogy a fentiek megakadályozása
céljából éljenek interpellációs jogukkal, s követeljék e
vagyonnmentési akciók megakadályozását, és az MSZMP, Munkásőrség,
DEMISZ stb. vagyonának zárolását."
BBC:
Irányzatok és események
"Magyarországnak választania kellett: vagy hűséges marad a varsói
szövetség szabályainak betűjéhez és szelleméhez, vagy lándzsát tör a
nyugati világ eszméi mellett. Sietve hozzáfűzöm: nem csak eszmékről
volt és van szó. Gyakorlati kérdések forognak kockán, és a tettek
kockázatokkal járnak. Az odaözönlő német menekülteket vagy át kell
engedni nyugatra, vagy vissza kellett volna zsuppolni őket az
NDK-ba. Harmadik út nem volt, mert Magyarország nem válhat
menekülttáborrá.
A magyar kormány felfüggesztette az 1969 évi szerződést az
NDK-val, és a menekülteket kiengedte, és továbbra is kiengedi
Ausztriába."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre a Hazafias Népfrontban (1. rész)
|
1989. szeptember 5., kedd - A Hazafias Népfront volt az első politikai mozgalom, amely már 1985 táján eljutott a modellváltás szükségességének felisméréséig, s attól kezdve tudatosan felvállalt egyfajta máskéntgondolkodást - hangsúlyozta Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP elnökségének tagja a Hazafias Népfront keddi ügyvezető elnökségi ülésén. Pozsgay Imre az MSZMP és a népfrontmozgalom viszonyáról, a HNF jövöbeni lehetséges politikai szerepéről fejtette ki véleményét, valamint tájékoztatta a jelenlévőket a politikai egyeztető tárgyalások menetéről.
Az államminiszter elsőként saját pártja jelenlegi szerepéről szólt, s egyebek közt kijelentette: az MSZMP nélkül elképzelhetetlen a békés átmenet, ám ez az átmenet csak egy szervezetében, programjában megújult párttal képzelhető el. Megerősítette, hogy a közelgő pártkongresszus lehet e megújulás fontos állomása, majd hozzátette: a kongresszust követően az MSZMP politikai szerepfelfogása is változni fog, azaz nem a fejére állandóan hamut szóró, a társadalmat bűntudatosan megkövető pártként szerepel majd a közeljövő politikai életében. Ugyanakkor nem lesz többé lehetősége a hegemonista, paternalista hatalomgyakorlásra. Áttérve a Hazafias Népfront múltbeli tevékenységének, illetve jövőbeni politikai esélyeinek mérlegelésére Pozsgay Imre elmondta: a HNF egy korábbi időszakban már kiküzdötte magának az autonóm cselekvés jogát. Ezzel kapcsolatosan jegyezte meg az államminiszter, hogy a népfront VIII. kongresszusán hangzottak el első ízben bíráló megjegyzések az MSZMP XIII. kongresszusának a realitásokkal nem számoló, légvárakat építő határozatairól. A népfront jövőjéről Pozsgay Imre úgy vélekedett: a HNF átfogó, koordináló mozgalma lehet az állampolgári kezdeményezéseknek, autonóm törekvéseknek. Rámutatott ugyanakkor arra a dilemmára: miként jelenhet meg a HNF politikai erőként a parlamentben. Ennek kapcsán az államminiszter annak a véleményének adott hangot, hogy a népfront esetleg saját soraiból hozhatna létre egy pártot a parlamenti érdekképviselet céljára. Végezetül a politikai egyeztető tárgyalásokról szólva Pozsgay Imre leszögezte: az MSZMP elébe ment ezeknek a tárgyalásoknak, márpedig erre kormányzó párt esetében ezidáig még nem volt példa. Úgy értékelte: annak ellenére, hogy az utóbbi napokban kissé megkeményedett a hang a tárgyalóasztalnál, mindhárom oldalon megvan a kiegyezés készsége. (folyt. köv.)
1989. szeptember 5., kedd 18:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 16-án és 17-én csak úgy forrtak a parlament boszorkánykonyháján az indulatok... Az egykor egységesnek tűnő ellenzékben a végső hasadás akkor következett be... A dilemma az volt, belemenjen-e az ellenzék abba, hogy népszavazással még a parlamenti választások előtt köztársasági elnököt válasszanak, vagy ne. Ez, az adott körülmények ismeretében, azt jelentette volna, hogy valamikor 1989 késő őszén Pozsgay Imre lett volna Magyarország köztársasági elnöke. Az EKA ülésén kitűnt, hogy az MDF - feladva az EKA kiinduló megállapodását - hajlik egy ilyen megoldásra. Az SZDSZ és a Fidesz viszont nem. Az EKA-ülés után az egyes pártok vezetői maguk között is összedugták a fejüket. Az SZDSZ és a Fidesz külön-külön ugyan, de ugyanarra az elhatározásra jutott, vagyis hogy nem írhatják alá a készülő megállapodást, de nem is akadályozzák meg vétójukkal a szerződéskötést, mivel a többhetes tárgyalások pozitív eredményeit nem akarják veszélyeztetni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|