|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, A világ minden tájáról:
Választási rendszer
"Magyarország demokratikus fejlődése szempontjából
a legfontosabb kérdések egyike, ha ugyan nem a legfontosabb kérdés a
szabad választások megtartása. Mégpedig azért, mert a változásokat
Magyarországon nem népmozgalom harcolta ki, hanem azok felülről, az
értelmiségtől és a párt reformszárnyától indultak ki és párosulnak
az egyre nagyobb gazdasági elnyomorodással.
Ha azt akarjuk, hogy a lakosság magáénak érezze a reformokat, és
vállalja a csődből való kilábalással járó terheket, magáénak kell
érezni az országot. Ennek lehetne elősegítője, ha úgy érezhetné,
hogy maga dönti el ki képviselje az Országgyűlésben, ki fog
határozni a sorsát érintő kérdésekben. De a világ igen nagy
mértékben figyelembe veszi majd Magyarország megítélésekor, hogy
demokratikusan választott parlamentje és kormánya van-e?"
|
|
|
|
|
|
|
Gyulai évadkezdés Máraival
|
1990. április 25., szerda - A Gyulai Várszínház 27. évadját
Márai Sándor ,,A kassai polgárok,, című történelmi drámájának a
bemutatója nyitja június 28-án, az utolsó előadás augusztus 11-én
lesz, amikor a Körös-parti fürdőváros közönsége Praxi ,,Hölgyeim,
elég volt,, című zenés bohózatát láthatja.
A tavaly elhunyt Márai Sándor drámáját évekkel ezelőtt szerette volna előadni a Gyulai Nyári Színház, és ez most végre sikerülhet - a próbák Budapesten már folynak, ugyanis a Kassai polgárokat a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház mutatja be. A Márai-darab rendezője Sík Ferenc, a főbb szerepekben Bessenyei Ferenc, Béres Ilona, Kállai Ferenc, Kohut Magda játszik.
Július 7-én a Gyulai Várszínház ismét otthont ad a magyar költészet fesztiváljának, a határainkon túli és a hazai magyar költészet legszebb műveit felvonultató műsort a televízió jóvoltából az egész ország láthatja majd. Július 13-án Pergolesi ,,Az úrhatnám szolgáló,, című kisoperájának bemutatóját láthatja a gyulai közönség. A jeles dalmű rendezője Békés András, s a gyulaiak a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együtt állítják színre a Pergolesi-darabot. Július 19-én vígjáték bemutatóját tervezik: ekkor mutatják be Tersánszky Józsi Jenő ,,Kakuk Marci,, című színművét. A Tersánszky-darabot Sík Ferenc rendezi, s az előadás a Thália Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, valamint a Gyulai Teátrum összefogásával készül.
A lírafesztiválhoz hasonlóan tévés közreműködéssel készülnek a július 28-i nemzetiségi műsorra is. A ,,Színes Szőttes,, című bemutatón a hazai kisebbségek (cigányok, délszlávok, németek, románok, szlovákok, zsidók) népművészetéből és irodalmából válogatott összeállítás kerül közönség elé. A Gyulai Várszínház idei évadjának utolsó bemutatóján, augusztus 2-án Praxi ,,Hölgyeim, elég volt,, című, Vaszary János által fordított zenés bohózatát játssza a Vidám Színpad és a Gyulai Várszínház közös társulata, a darabot Pethes György rendezi. (MTI)
1990. április 24., kedd 21:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. szeptember 16. Nagy esemény volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sonkádon tartott nagygyűlés. Vörös Vince kiállt a Parasztszövetség rehabilitálása mellett, ám ezt csak úgy érhetjük el, ha a parlamentben megszerezzük a döntő többséget – mondotta. A következő szónok én voltam. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások állásáról beszéltem. Nagy eredménynek tartottam a demokrácia alkotmányos szavatolását."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"A határ felé zötykölődve egyre nőtt bennünk a félsz. Nem tudhattuk, hogy korábbi kolozsvári útjaink során a Securitate nem tett-e listára bennünket. Ildikó helyzetét alkalomadtán ronthatta a Tőkés-rokonság, az enyémet meg az, hogy magyar újságíró vagyok. Különösen azután, hogy néhány héttel korábban megjelentettem a "Csak egy falat szabadságot" című írásomat. Az, ha nevek nélkül is, de Tőkésékről is szólt, és meglehetősen kellemetlen lehetett a Ceausescu-rezsímnek. Már ha átjutott a határon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|