|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, A világ minden tájáról:
Választási rendszer
"Magyarország demokratikus fejlődése szempontjából
a legfontosabb kérdések egyike, ha ugyan nem a legfontosabb kérdés a
szabad választások megtartása. Mégpedig azért, mert a változásokat
Magyarországon nem népmozgalom harcolta ki, hanem azok felülről, az
értelmiségtől és a párt reformszárnyától indultak ki és párosulnak
az egyre nagyobb gazdasági elnyomorodással.
Ha azt akarjuk, hogy a lakosság magáénak érezze a reformokat, és
vállalja a csődből való kilábalással járó terheket, magáénak kell
érezni az országot. Ennek lehetne elősegítője, ha úgy érezhetné,
hogy maga dönti el ki képviselje az Országgyűlésben, ki fog
határozni a sorsát érintő kérdésekben. De a világ igen nagy
mértékben figyelembe veszi majd Magyarország megítélésekor, hogy
demokratikusan választott parlamentje és kormánya van-e?"
|
|
|
|
|
|
|
Helyzetkép a magyar-román határról
|
1989. december 23., szombat - A korábbihoz képest szombaton délután 4 órától lényegesen megnövekedett a forgalom Nagylaknál. Sorra érkeznek vissza Romániából üresen a segélyszállító teherautók. Egy délután fél 4-kor Aradról elindult tehergépkocsi vezetője elmondta, hogy az aradi kórházban pakolták le a Vöröskereszt szegedi szervezetének segélycsomagjait. A kórház környékén heves lövöldözést hallottak, az emberek változatlanul az utcán vannak. Arad és a határátkelőhely között a román hadsereg katonái ellenőrzik az utat.
Pénteken a Securitate egyik fegyverese megölte Tóth Sándor hódmezővásárhelyi gépkocsivezetőt, aki az MDF segélyszállítmányát igyekezett célba juttatni. Három budapesti lakos a péntek éjszakát Aradon, a Park Hotel mellett a földön hasalva és a fal mellett lapulva töltötte. Amikor ugyanis a gépkocsijukba benzint akartak tölteni, a szállóban meghúzódó Securitate fegyveresei tüzet nyitottak rájuk, amelyet a román honvédség erői viszonoztak. Így valamennyien a tűzvonalban rekedtek. Elmondották: Aradon az éjszaka folyamán minden mozgó járműre tüzet nyitnak. Különösen a magyar gépkocsikra vadásztak, még a kék fénnyel villogó mentőautókra is lőttek. Szombat délig a csengersimai határállomáson át több gyógyszer-, kötszer-, és élelmiszerszállítmány jutott el Romániába. Szabolcs-Szatmár megye öt kórházában ügyeleti készenlétet rendeltek el, hogy bármikor fogadni tudják a romániai harcokban megsérült embereket. A nyíregyházi vérellátó alközpont is felkészült arra, hogy segélyszállítmányt küldjön. Az intézmény egyébként a szombat reggel Nagyváradra eljuttatott 150 palack vér után délben és kora délután újabb 100 palack vért küldött Romániába. A csengersimai határállomáson a magyar és a román határőrök között megállapodás jött létre: a magyarországi állami segélyszállítmányt átengedik Romániába. A román határőrség katonái vállalták, hogy a gépkocsioszlopot elkísérik Szatmárnémetiig. (MTI)
1989. december 23., szombat 18:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. szeptember 16. Nagy esemény volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sonkádon tartott nagygyűlés. Vörös Vince kiállt a Parasztszövetség rehabilitálása mellett, ám ezt csak úgy érhetjük el, ha a parlamentben megszerezzük a döntő többséget – mondotta. A következő szónok én voltam. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások állásáról beszéltem. Nagy eredménynek tartottam a demokrácia alkotmányos szavatolását."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"A határ felé zötykölődve egyre nőtt bennünk a félsz. Nem tudhattuk, hogy korábbi kolozsvári útjaink során a Securitate nem tett-e listára bennünket. Ildikó helyzetét alkalomadtán ronthatta a Tőkés-rokonság, az enyémet meg az, hogy magyar újságíró vagyok. Különösen azután, hogy néhány héttel korábban megjelentettem a "Csak egy falat szabadságot" című írásomat. Az, ha nevek nélkül is, de Tőkésékről is szólt, és meglehetősen kellemetlen lehetett a Ceausescu-rezsímnek. Már ha átjutott a határon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|