|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, A világ minden tájáról:
Választási rendszer
"Magyarország demokratikus fejlődése szempontjából
a legfontosabb kérdések egyike, ha ugyan nem a legfontosabb kérdés a
szabad választások megtartása. Mégpedig azért, mert a változásokat
Magyarországon nem népmozgalom harcolta ki, hanem azok felülről, az
értelmiségtől és a párt reformszárnyától indultak ki és párosulnak
az egyre nagyobb gazdasági elnyomorodással.
Ha azt akarjuk, hogy a lakosság magáénak érezze a reformokat, és
vállalja a csődből való kilábalással járó terheket, magáénak kell
érezni az országot. Ennek lehetne elősegítője, ha úgy érezhetné,
hogy maga dönti el ki képviselje az Országgyűlésben, ki fog
határozni a sorsát érintő kérdésekben. De a világ igen nagy
mértékben figyelembe veszi majd Magyarország megítélésekor, hogy
demokratikusan választott parlamentje és kormánya van-e?"
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első munkanap (36. rész) Dió 2.
|
A képviselők nagy többséggel elfogadták mindhárom törvénymódosító javaslatot. Az 1986. évi illetéktörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot Békesi László pénzügyminiszter ismertette. A törvényjavaslathoz egyetlen képviselő, Marx Gyula (Zala m., 2. vk.) szólt hozzá. Az ülésszak tárgysorozatának tárgyalását kora délután egy ünnepélyes aktus szakította meg: a kormány tagjai, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész esküt tett az Országgyűlés előtt. Ezután határozathozatal következett: az Országgyűlés az illetéktörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot nagy többséggel elfogadta. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter, a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat terjesztette a plénum elé. Az Országgyűlés társadalombiztosítási bizottságának véleményét Szirtesné dr. Tomsits Erika (Budapest, 22. vk.), a bizottság elnöke ismertette. A vitában hozzászóltak: Kopp Lászlóné (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 21. vk.); Lestár Lászlóné (Budapest, 51. vk.); dr. Biacs Péter (Budapest, 30. vk.); Benjámin Judit (Budapest, 21. vk.); Hellner Károly (Budapest, 32. vk.). Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter összegezte a vitában elhangzottakat. A napirendi pontokhoz szorosan nem kapcsolódó témával is foglalkoztak a képviselők: Tőkés László ügyében foglaltak állást, majd a testület meghallgatta és elfogadta a külügyi bizottság másik állásfoglalását is, miszerint Doina Corneát és Tőkés Lászlót a Nobel Béke-díjra terjeszti fel. Ezután a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslatot terjesztette a plénum elé Csehák Judit. Szirtesné dr. Tomsits Erika a társadalombiztosítási bizottság nevében ismertette a testület véleményét. Ezután határozathozatal következett, az Országgyűlés a törvényjavaslatot nagy többséggel elfogadta. Késő délután a Parlament az Állami Számvevőszék szervezeti felépítéséről, létszámáról és éves költségvetéséről szóló előterjesztést tárgyalta meg. E napirendi ponthoz dr. Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. A vitában hozzászóltak: Kovács András, a terv- és költsévetési bizottság nevében és Balla Éva (Budapest, 46. vk.). (folyt.köv.)
1989. december 18., hétfő 19:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. szeptember 16. Nagy esemény volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sonkádon tartott nagygyűlés. Vörös Vince kiállt a Parasztszövetség rehabilitálása mellett, ám ezt csak úgy érhetjük el, ha a parlamentben megszerezzük a döntő többséget – mondotta. A következő szónok én voltam. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások állásáról beszéltem. Nagy eredménynek tartottam a demokrácia alkotmányos szavatolását."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"A határ felé zötykölődve egyre nőtt bennünk a félsz. Nem tudhattuk, hogy korábbi kolozsvári útjaink során a Securitate nem tett-e listára bennünket. Ildikó helyzetét alkalomadtán ronthatta a Tőkés-rokonság, az enyémet meg az, hogy magyar újságíró vagyok. Különösen azután, hogy néhány héttel korábban megjelentettem a "Csak egy falat szabadságot" című írásomat. Az, ha nevek nélkül is, de Tőkésékről is szólt, és meglehetősen kellemetlen lehetett a Ceausescu-rezsímnek. Már ha átjutott a határon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|