|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, A világ minden tájáról:
Választási rendszer
"Magyarország demokratikus fejlődése szempontjából
a legfontosabb kérdések egyike, ha ugyan nem a legfontosabb kérdés a
szabad választások megtartása. Mégpedig azért, mert a változásokat
Magyarországon nem népmozgalom harcolta ki, hanem azok felülről, az
értelmiségtől és a párt reformszárnyától indultak ki és párosulnak
az egyre nagyobb gazdasági elnyomorodással.
Ha azt akarjuk, hogy a lakosság magáénak érezze a reformokat, és
vállalja a csődből való kilábalással járó terheket, magáénak kell
érezni az országot. Ennek lehetne elősegítője, ha úgy érezhetné,
hogy maga dönti el ki képviselje az Országgyűlésben, ki fog
határozni a sorsát érintő kérdésekben. De a világ igen nagy
mértékben figyelembe veszi majd Magyarország megítélésekor, hogy
demokratikusan választott parlamentje és kormánya van-e?"
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztató a kormányülésről (3. rész)
|
Kezdeményezi a kormány az ideiglenes köztársasági elnöknél Györke Sándor nagykövetnek Magyarország belgrádi nagykövetségének vezetése alóli felmentését, moszkvai nagykövetté való kinevezését. Néhány egyéb téma is napirendre került. Így egyetértett a kormány azzal, hogy Széchenyi István születésének 200. évfordulója megünneplésére bizottságot hozzanak létre. Alakul egy másik bizottság is, amely az elmúlt négy évtized során politikai okokból hátrányos helyzetbe került tudományos oktatók, kutatók, művészek, rehabilitációs ügyeivel foglalkozik. Kérdésekre válaszolva a megbízott szóvivő elmondta, hogy a bejelentett létszámcsökkentés a hadseregben a tiszti állományt is érinti. A honvédelmi tárca képviselői természetesen előzetesen tájékoztatták a Varsói Szerződésbeli partnereket a tervezett haderőreform minden lényeges eleméről. A partnerek egyetértéssel és megértéssel fogadták a magyar elképzeléseket. Bajnok Zsolt nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztériumban hamarosan civilek is vezető beosztásba kerülhetnek. A Varsói Szerződés tagországaiban ugyan nem ez a gyakorlat, de a fejlődés jelenlegi stádiumában elképzelhető, hogy e téren is változás lesz Magyarországon. A népszavazással kapcsolatban a kormány jelenlegi ülésén politikai értékelésre nem került sor. Megállapították viszont, hogy a népszavazás technikai előkészítése és lebonyolítása egészében a törvényesség jegyében történt, ám nem tagadható, hogy előfordultak technikai, szakmai hibák is. A kormány felkérte az igazságügyi és a belügyi tárca vezetőjét, hogy vonják le a szükséges tanulságokat, tegyék meg a kívánt lépéseket ahhoz, hogy következő alkalommal a zavaró momentumok elkerülhetők legyenek. A megbízott kormányszóvivő bejelentette, hogy egy hét múlva a kormány tagjai találkoznak a pártok vezető képviselőivel és a parlament tisztikarával. A jelenlegi belpolitikai fejlemények indokolják az ilyen típusú tárgyalások folytatását. Ezen a találkozón szó lesz az esedékes parlamenti választások időpontjáról, a politikai stabilitásnak és a gazdaság működőképességének fenntartásához szükséges teendőkről. Bajnok Zsolt beszámolt arról, hogy a jövő évi gazdasági programmal és költségvetéssel kapcsolatban számos részletkérdésben élénk vitát folytattak. Ilyen kérdések: a fizetési mérleg helyzete, a külkereskedelmi egyensúly megteremtése, a szocialista külkereskedelemben kialakult nagy mértékű rubelaktívum. (folyt.köv.)
1989. december 1., péntek 18:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. szeptember 16. Nagy esemény volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sonkádon tartott nagygyűlés. Vörös Vince kiállt a Parasztszövetség rehabilitálása mellett, ám ezt csak úgy érhetjük el, ha a parlamentben megszerezzük a döntő többséget – mondotta. A következő szónok én voltam. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások állásáról beszéltem. Nagy eredménynek tartottam a demokrácia alkotmányos szavatolását."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"A határ felé zötykölődve egyre nőtt bennünk a félsz. Nem tudhattuk, hogy korábbi kolozsvári útjaink során a Securitate nem tett-e listára bennünket. Ildikó helyzetét alkalomadtán ronthatta a Tőkés-rokonság, az enyémet meg az, hogy magyar újságíró vagyok. Különösen azután, hogy néhány héttel korábban megjelentettem a "Csak egy falat szabadságot" című írásomat. Az, ha nevek nélkül is, de Tőkésékről is szólt, és meglehetősen kellemetlen lehetett a Ceausescu-rezsímnek. Már ha átjutott a határon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|