|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, A világ minden tájáról:
Választási rendszer
"Magyarország demokratikus fejlődése szempontjából
a legfontosabb kérdések egyike, ha ugyan nem a legfontosabb kérdés a
szabad választások megtartása. Mégpedig azért, mert a változásokat
Magyarországon nem népmozgalom harcolta ki, hanem azok felülről, az
értelmiségtől és a párt reformszárnyától indultak ki és párosulnak
az egyre nagyobb gazdasági elnyomorodással.
Ha azt akarjuk, hogy a lakosság magáénak érezze a reformokat, és
vállalja a csődből való kilábalással járó terheket, magáénak kell
érezni az országot. Ennek lehetne elősegítője, ha úgy érezhetné,
hogy maga dönti el ki képviselje az Országgyűlésben, ki fog
határozni a sorsát érintő kérdésekben. De a világ igen nagy
mértékben figyelembe veszi majd Magyarország megítélésekor, hogy
demokratikusan választott parlamentje és kormánya van-e?"
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Csurka Istvánnal - 3. folyt.
|
Én nem szeretem a nagy szavakat, tudom, hogy milyen állapotban van a társadalmunk. Éppen elég lesz, ha egy kicsit közelebb húzódunk Európához - azért is sokat kell még tenni. Ez tehát meg fog történni. Ugyanígy minden számunkban foglalkozunk, illetve rovatot tartunk fenn a határainkon kívül élő magyarok számára. Erdély, Felvidék, Délvidék és a nyugati magyarság. Szóval: ahogy a Magyar Demokrata Fórum elsőrendű célkitűzései közé tartozott már kezdetektől fogva az össz-magyarságban való gondolkodás, ugyanúgy a lapban is ez így fog tükröződni. - Londonban, de máshol is Nyugat-Európában elterjedt a híre annak, hogy a Magyar Demokrata Fórum a hangsúlyt a "magyarra" és nem a "demokratára" helyezi. Ebből olyan következtetést vontak le egyesek, hogy bizonyos értelemben a Magyar Demokrata Fórum nacionalista szervezet, nacionalista párt. Helyes ez az elképzelés -, vagy pedig ez is egy olyan kérdés, amit a Magyar Fórum - mint lap - ki fog védeni vagy meg fog magyarázni, vagy helyére fog tenni? - Nincs okunk védekezni: mi ezt a két fogalmat együtt gondoljuk, és egyiket a másik nélkül elképzelhetetlennek tartjuk. Általában nincs demokrácia, és demokrácia nélkül nincs magyarság, nincs magyar megmaradás. Az, hogy nacionalisták vagyunk-e, vagy nem vagyunk nacionalisták -, ez számunkra, legalábbis az én számomra nem kérdés. Magyarok vagyunk, és ezt minden nehézség ellenére is vállaljuk, mert vállalnunk kell. Az, hogy sokan vádaskodnak és megpróbálnak rossz színben feltüntetni bennünket az - én azt hiszem - érthető. Politikai küzdelem folyik, a Nyugat támogatását megszerezni, nyugati körök jó véleményét elérni, magunkénak tudni, minden politikai csoportosulásnak szíve-joga, és érthető célkitűzése. (folyt.)
1989. november 26., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. szeptember 16. Nagy esemény volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sonkádon tartott nagygyűlés. Vörös Vince kiállt a Parasztszövetség rehabilitálása mellett, ám ezt csak úgy érhetjük el, ha a parlamentben megszerezzük a döntő többséget – mondotta. A következő szónok én voltam. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások állásáról beszéltem. Nagy eredménynek tartottam a demokrácia alkotmányos szavatolását."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"A határ felé zötykölődve egyre nőtt bennünk a félsz. Nem tudhattuk, hogy korábbi kolozsvári útjaink során a Securitate nem tett-e listára bennünket. Ildikó helyzetét alkalomadtán ronthatta a Tőkés-rokonság, az enyémet meg az, hogy magyar újságíró vagyok. Különösen azután, hogy néhány héttel korábban megjelentettem a "Csak egy falat szabadságot" című írásomat. Az, ha nevek nélkül is, de Tőkésékről is szólt, és meglehetősen kellemetlen lehetett a Ceausescu-rezsímnek. Már ha átjutott a határon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|