|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A baranyai EKA közleménye
"A Baranya Megyei Ellenzéki
Kerekasztal megelégedéssel fogadta, hogy a Pécsi Városi Tanács
szeptember 14-i ülésén visszahelyezte jogaiba a város régi címerét
és zászlaját. Arról is értesült, hogy a tanács az új címert a
városháza tornyára helyezteti, egyidejűleg a vörös csillagot
eltávolíttatja. Az Ellenzéki Kerekasztal javasolja, hogy a megye
valamennyi üzeme és közintézménye kövesse a Pécsi Városi Tanács
példáját."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
A kommunista világ összeomlása
"A szovjet reform folytatódik, de Gorbacsovot most nemcsak a
vaskalapos vonalasok kényszerítették bizonytalanságba, hanem a
nacionalista válság is, amely legalább 6 szovjet köztársaságban
ütötte fel a fejét. Lengyelországban a kommunista párt leköszönt a hatalomról, a
magyar párt ugyanerre tesz előkészületeket, bár megvan a lehetősége
arra, hogy méltóságteljesebben vihesse véghez a dolgot."
|
|
|
|
|
|
|
Az EKA Gazdasági Bizottságának nyílt levele a Harmadik Tárgyaló Fél Gazdasági Bizottsága részére (1. rész) (OS)
|
1989. október 7., szombat - Tisztelt Harmadik Tárgyaló Fél 1989. október 5-én megkaptuk ,,Közlemény a nyilvánosság számára,, című, a gazdasági kérdéseknek a Politikai Egyeztető Tárgyalások keretében való megvitatásával foglalkozó anyagukat. Az ott leírtakkal kapcsolatos álláspontunkat az alábbiakban foglaljuk össze. Az Ellenzéki Kerekasztal azzal a szándékkal vett részt eddig és vesz részt a jövőben is a Nemzeti Politikai Egyeztető Tárgyalásokon, hogy ezek keretében a többi tárgyalóféllel együttműködve megállapodásokat alakítson ki a nemzet előtt álló fontos feladatok megoldására. A politikai és egyes gazdasági kérdéseket illetően már az eddigiekben is születtek fontos eredmények, és arra törekszünk, hogy eredményesen zárjuk le a további gazdasági tárgyalásokat is. A tárgyalások előkészítése során olyan megállapodás jött létre a tárgyalások menetére vonatkozóan, hogy az érdemi megbeszéléseket először szakértői szinten kell lebonyolítani az albizottságokban, és a kérdéseket akkor kell felvinni középszintre, ha az albizottságokban megállapodás született, vagy ha bebizonyosodott, hogy itt nem lehetett megállapodásra jutni, és a megállapodás létrehozását középszinten kell megkísérelni. Ez az eljárás szerencsésnek bizonyult a politikai tárgyalások, továbbá egyes gazdasági tárgyalások, így a tulajdonreform és a földtulajdon esetében. Az eddigi tapasztalatok alapján tehát semmi okot sem látunk arra, hogy a tárgyalások menetére vonatkozó nagyon jól bevált megállapodásoktól eltérjünk. Semmiképpen sincs tehát szó arról, hogy elutasítanánk az ,,ország lakosságát leginkább érdeklő gazdasági kérdéseknek a következő középszintű tárgyalások nyilvánossága előtti megvitatását,,. Ezeknek a kérdéseknek a nyilvánosság előtti megvitatását nagyon is szükségesnek tartjuk, úgy véljük azonban, hogy erre csak megfelelő előkészítés után kerülhet sor; félő, hogy megfelelő előkészítés nélkül a középszintű tárgyalások kedvezőtlen irányt vesznek, és csak propagandisztikus megnyilvánulásokra adhatnak lehetőséget. Mi is azt akarjuk tehát, hogy a következő középszintű ülésen lebonyolódó tárgyalás ,,a társadalom számára egyértelmű és hasznos,, legyen, és éppen ezért tartjuk szükségesnek az ülés megfelelő előkészítését. (folyt.köv.)
1989. október 7., szombat 14:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 15-én a nemzeti kerekasztal újabb ülést tartott. A korábbi napok magaszfeszültsége hirtelen leesett. A tárgyalás gyorsan, símán haladt, a felek nem piszkálták egymást, s megállapodtak, hogy a következő - hétvégi - napokon folyamatosan üléseznek a szakértők. Sokat sejtetően bejelentették, hogy a rákövetkező hétfőn, szeptember 18-án este hét órakor csúcsszintű nemzeti kerekasztal-ülésre kerül sor. Addig csak egyszer esett meg ilyesmi, a legelső, a tárgyalásokat megnyitó napon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|