|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A baranyai EKA közleménye
"A Baranya Megyei Ellenzéki
Kerekasztal megelégedéssel fogadta, hogy a Pécsi Városi Tanács
szeptember 14-i ülésén visszahelyezte jogaiba a város régi címerét
és zászlaját. Arról is értesült, hogy a tanács az új címert a
városháza tornyára helyezteti, egyidejűleg a vörös csillagot
eltávolíttatja. Az Ellenzéki Kerekasztal javasolja, hogy a megye
valamennyi üzeme és közintézménye kövesse a Pécsi Városi Tanács
példáját."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
A kommunista világ összeomlása
"A szovjet reform folytatódik, de Gorbacsovot most nemcsak a
vaskalapos vonalasok kényszerítették bizonytalanságba, hanem a
nacionalista válság is, amely legalább 6 szovjet köztársaságban
ütötte fel a fejét. Lengyelországban a kommunista párt leköszönt a hatalomról, a
magyar párt ugyanerre tesz előkészületeket, bár megvan a lehetősége
arra, hogy méltóságteljesebben vihesse véghez a dolgot."
|
|
|
|
|
|
|
Szűrös Mátyás hazaérkezett az Egyesült Államokból (3. rész)
|
Ezt a döntést meg kell hagyni az Országgyűlésnek. A mai törvények szerint egyedül a parlament joga, hogy feloszlassa önmagát. Számolni kell azzal, hogy az Országgyűlés szuverén módon fog határozni ebben. Az Országgyűlés elnöke megerősítette azt a korábbi álláspontját, hogy a parlamentnek az úgynevezett sarkalatos törvényeket kell megalkotnia, mert ezek nélkül lehetetlen felkészülni a szabad, demokratikus választásokra, s ezzel egy új parlament létrehozására. Bármennyire is vitatják azonban ennek az Országgyűlésnek a legitimitását, összetételét, az tagadhatatlan, hogy történelmi küldetést tölt be a demokrácia alapjainak lerakásával. Éppen ezért a hátralévő időben alaposan mérlegelni kell: milyen törvények megalkotására vállalkozik és melyeket hagy örökül az új parlamentnek. Nem várható el a képviselőktől, hogy hanyagul, kapkodva végezzék munkájukat. E törvényjavaslatok előkészítéséhez - hangoztatta - jelentősen hozzájárultak a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások, arra azonban senki sem számíthat, hogy az Országgyűlés szavazógépként fog viselkedni. Idő kell ahhoz, hogy a törvényjavaslatokat alaposan megismerjék, s így vállalják döntésükért a felelősséget. ,,Hiszek abban - húzta alá -, hogy a Parlament korszerű, az ország, a nemzet, a nép érdekeit szolgáló törvényeket fog elfogadni.,, Szűrös Mátyás elmondta azt is, hogy saját sorsát illetően a jövőben több lehetőség is kínálkozik számára. Az egyik: választókörzetének polgárai (Hajdú-Bihar megye, 15. vk.) szeretnék, ha a jövőben is ő lenne országgyűlési képviselőjük. Emellett Püspökladány MSZMP-bizottságának kezdeményezésére a pártkongresszus küldöttévé választották. Amennyiben pedig nem lesz országgyűlési képviselő és a párt sem számít rá valamely vezető testület tagjaként, eredeti hivatásához, a diplomatapályára meggyőződése szerint bármikor visszatérhet. Annak kapcsán, hogy sokan szívesen látnák őt a köztársasági elnöki funkcióban, leszögezte: tartja magát ahhoz, hogy az MSZMP jelöltje erre a funkcióra Pozsgay Imre. Ezt az álláspontját akkor is fenntartja, ha elképzelhető, hogy mások jelölik őt erre a posztra. (MTI)
1989. szeptember 21., csütörtök 18:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 15-én a nemzeti kerekasztal újabb ülést tartott. A korábbi napok magaszfeszültsége hirtelen leesett. A tárgyalás gyorsan, símán haladt, a felek nem piszkálták egymást, s megállapodtak, hogy a következő - hétvégi - napokon folyamatosan üléseznek a szakértők. Sokat sejtetően bejelentették, hogy a rákövetkező hétfőn, szeptember 18-án este hét órakor csúcsszintű nemzeti kerekasztal-ülésre kerül sor. Addig csak egyszer esett meg ilyesmi, a legelső, a tárgyalásokat megnyitó napon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|