|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A baranyai EKA közleménye
"A Baranya Megyei Ellenzéki
Kerekasztal megelégedéssel fogadta, hogy a Pécsi Városi Tanács
szeptember 14-i ülésén visszahelyezte jogaiba a város régi címerét
és zászlaját. Arról is értesült, hogy a tanács az új címert a
városháza tornyára helyezteti, egyidejűleg a vörös csillagot
eltávolíttatja. Az Ellenzéki Kerekasztal javasolja, hogy a megye
valamennyi üzeme és közintézménye kövesse a Pécsi Városi Tanács
példáját."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
A kommunista világ összeomlása
"A szovjet reform folytatódik, de Gorbacsovot most nemcsak a
vaskalapos vonalasok kényszerítették bizonytalanságba, hanem a
nacionalista válság is, amely legalább 6 szovjet köztársaságban
ütötte fel a fejét. Lengyelországban a kommunista párt leköszönt a hatalomról, a
magyar párt ugyanerre tesz előkészületeket, bár megvan a lehetősége
arra, hogy méltóságteljesebben vihesse véghez a dolgot."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre beszéde a boglárlellei magyar-lengyel barátsági nagygyűlésen (2. rész)
|
A nagy tapssal fogadott megállapitáshoz pozsgay imre hozzáfüzte: hogyha a népeket sorsközösség köti össze, akkor a fejük felett kötött alkuk és kormányzati szándékok ellenére is érvényre jut közös akaratuk, mert emberségük és meggyőződésük szerint cselekednek. Igy vált lehetővé, hogy a lengyelek ide nem lehajtott fejjel, és a vereség szégyenével, hanem új harcra vállalkozó szellemiséggel érkezhettek. Ezt a tettet nekünk is tartozik elismerni a világ. Volt-e haszonlesés ebben a magatartásban? - tette fel a látszólag ünneprontó kérdést pozsgay imre, s nyomban igennel válaszolt. Az igy szerzett erkölcsi haszon segitett megőrizni nemzeti tudatunkat és méltóságunkat, ellensulyozva azt a lelki terhet, amelyet országunk második világháborus szerepe, és annak gyakran szélsőséges megitélése idézett elő. A lengyel-magyar barátság - amelynek legerősebb kötelékét a történelmi sorsközösségben jelölte meg pozsgay imre - melegebb és bensőségesebb, mint sok más néphez füződő kapcsolatunk. szolidaritásunk és nyitottságunk azonban nemcsak ebből fakad. Ma, amikor ismét vannak földönfutók európában, megint csak erkölcsi ,,haszonleséssel,, , de nem az emberkereskedelem szándékával fogadjuk azokat, akik akár dél-keletről, akár észak-nyugatról érkeznek. Felülemelkedve bizonytalan értékü kormánymegállapodások világán és nagyobb értékü emberi-jogi megállapodások szellemében közlekedési folyosót nyitunk azoknak, akiket nehéz sorsuk lakóhelyváltoztatásra kényszerit, vagy egyszerüen csak szabadsághiányban szenvednek. Ezért nem érhet bennünket vád - hangsulyozta pozsgay imre -, mert csakugy, mint ötven évvel ezelőtt, olyan ügykezelésben kell résztvenni, amelynek okai és körülményei nem ebben az országban keletkeztek. Az államminiszter ezután a lengyel kormányküldöttséghez és az egykori menekültekhez fordulva felajánlotta: tekintsék Magyarországot továbbra is második hazájuknak. Az országainkban zajló hasonló irányu változások remélhetőleg tovább erősitik sorsközösségünket, hiszen lehetőségeink szerint együtt tevékenykedünk egy olyan új Európa létrehozásán, amely reményeink szerint az ezredfordulón már nem a földönfutók, hanem a nemzetek megbékélésének birodalma lesz - mondta befejezésül Pozsgay Imre. (folyt.köv.)
1989. szeptember 15., péntek 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 15-én a nemzeti kerekasztal újabb ülést tartott. A korábbi napok magaszfeszültsége hirtelen leesett. A tárgyalás gyorsan, símán haladt, a felek nem piszkálták egymást, s megállapodtak, hogy a következő - hétvégi - napokon folyamatosan üléseznek a szakértők. Sokat sejtetően bejelentették, hogy a rákövetkező hétfőn, szeptember 18-án este hét órakor csúcsszintű nemzeti kerekasztal-ülésre kerül sor. Addig csak egyszer esett meg ilyesmi, a legelső, a tárgyalásokat megnyitó napon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|