|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A baranyai EKA közleménye
"A Baranya Megyei Ellenzéki
Kerekasztal megelégedéssel fogadta, hogy a Pécsi Városi Tanács
szeptember 14-i ülésén visszahelyezte jogaiba a város régi címerét
és zászlaját. Arról is értesült, hogy a tanács az új címert a
városháza tornyára helyezteti, egyidejűleg a vörös csillagot
eltávolíttatja. Az Ellenzéki Kerekasztal javasolja, hogy a megye
valamennyi üzeme és közintézménye kövesse a Pécsi Városi Tanács
példáját."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
A kommunista világ összeomlása
"A szovjet reform folytatódik, de Gorbacsovot most nemcsak a
vaskalapos vonalasok kényszerítették bizonytalanságba, hanem a
nacionalista válság is, amely legalább 6 szovjet köztársaságban
ütötte fel a fejét. Lengyelországban a kommunista párt leköszönt a hatalomról, a
magyar párt ugyanerre tesz előkészületeket, bár megvan a lehetősége
arra, hogy méltóságteljesebben vihesse véghez a dolgot."
|
|
|
|
|
|
|
Reformkörök válaszúton
|
Az MSZMP reformkörei szeptemberben országos tanácskozást tartanak. Ennek előkészítését szolgálja az a pénteki budapesti tanácskozás, amelyen a vidéki reformkörök képviselői is részt vesznek. Ebből az alkalomból célszerűnek tűnik néhány, sokunkat foglalkoztató kérdés nyilvános felvetése. Több reformkört zavarba hoztak az MSZMP KB június 23-24-i ülésén született személyi döntések. Nem véletlen, hogy az ülésen elfogadott állásfoglalásról a reformkörök nemigen nyilatkoztak, pedig az jelentős reformirányú fordulatot tartalmaz, még ha kompromisszumok árán is. Nyilván további közös vitatást igényel, hogy mit értünk modellváltáson, melyek azok a szocialista értékek, melyeket továbbra is vállalni akarunk, sőt arról is nyíltan kellene eszmét cserélni, hogy mennyiben tekinthető a sztálini és a posztsztálini modell létező szocializmusnak? Az elmúlt egy hónap alatt az élet számos kérdést megválaszolt, másokat továbbra is nyitva hagyott. Úgy látom Nyers Rezső pártunknak nem formális elnöke, hanem valóban a párt első emberévé vált, akinek hitelességét kevesen kérdőjelezik meg. Több évtizedes kitartása a reformok ügye mellett alkalmassá tete arra, hogy több százezer kommunista összefogását - ha nem is monolit egységét - elősegítse. Meggyőződésem, hamis illúziót kerget, aki az egyformán gondolkodásban látja pártunk választási esélyeinek kulcsát. A hangsúlyt az önállóan gondolkodó egyének és irányzatok összefogására kellene fektetnünk. Az összefogás céljának pedig nemzetünk mielőbbi felemelkedésének szolgálatát tekintem, amihez csupán eszköz és nem cél a választási siker. Az MSZMP reform szárnya (amelynek csupán részei a reformkörök, még ha a legszervezettebbek is) jelentős sikereket tudhat magáénak. Legjelentősebbek talán az igazi platformszabadság kivívása, a pártkongresszus idei összehívása, a reformerők túlsúlyra juttatása a legfelsőbb vezetésben, és a helyi pártszervekben, a reformszárny álláspontjának megjelenése különféle kérdésekben a párt "hivatalos" álláspontjaként. (folyt.)
1989. július 26., szerda 14:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 15-én a nemzeti kerekasztal újabb ülést tartott. A korábbi napok magaszfeszültsége hirtelen leesett. A tárgyalás gyorsan, símán haladt, a felek nem piszkálták egymást, s megállapodtak, hogy a következő - hétvégi - napokon folyamatosan üléseznek a szakértők. Sokat sejtetően bejelentették, hogy a rákövetkező hétfőn, szeptember 18-án este hét órakor csúcsszintű nemzeti kerekasztal-ülésre kerül sor. Addig csak egyszer esett meg ilyesmi, a legelső, a tárgyalásokat megnyitó napon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|