|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A baranyai EKA közleménye
"A Baranya Megyei Ellenzéki
Kerekasztal megelégedéssel fogadta, hogy a Pécsi Városi Tanács
szeptember 14-i ülésén visszahelyezte jogaiba a város régi címerét
és zászlaját. Arról is értesült, hogy a tanács az új címert a
városháza tornyára helyezteti, egyidejűleg a vörös csillagot
eltávolíttatja. Az Ellenzéki Kerekasztal javasolja, hogy a megye
valamennyi üzeme és közintézménye kövesse a Pécsi Városi Tanács
példáját."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
A kommunista világ összeomlása
"A szovjet reform folytatódik, de Gorbacsovot most nemcsak a
vaskalapos vonalasok kényszerítették bizonytalanságba, hanem a
nacionalista válság is, amely legalább 6 szovjet köztársaságban
ütötte fel a fejét. Lengyelországban a kommunista párt leköszönt a hatalomról, a
magyar párt ugyanerre tesz előkészületeket, bár megvan a lehetősége
arra, hogy méltóságteljesebben vihesse véghez a dolgot."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Október Pártról
|
London, 1989. június 30. (BBC, Panoráma) - Budapesten megalakult a Magyar Október Párt. A húszegynéhány alapítótagot számláló új párt nyilatkozatát többek között Krassó György, Keszthelyi Zsolt, Mikes Tamás és Nagy Jenő írta alá. Siklós István ma telefoninterjút kért Krassó Györgytől, és először azt kérdezte tőle, hogy: - Miért volt szükség az új párt létrehozatalára? - Amikor én ezelőtt körülbelül két héttel megérkeztem Magyarországra, már mindjárt az első nap arra a következtetésre jutottam - amire mint kiderült számos régi és újabb barátom már régóta jutott -, hogy a látszólag demokratikus változások valójában felülről vezérelt manipulált folyamatok, és ezek lényegében a jelenlegi hatalmi struktúra korszerűsített formában való átmentését szolgálják. - Beleértve a Demokrata Fórumot is, és a többi szervezetet is ilyennek tekinti? - Nem, én ezt nem úgy gondolom - és azt hiszem ők sem. Az egyes szerevezetek lehetnek nagyon jóindulatúak. Hanem maga az egész folyamat - amiben úgy tűnik, hogy inkább a bába szerepét játsszák - ez másutt van eldöntve, és mindenki eljátssza a maga szerepét. Persze én nem vagyok ennyire júindulatú ezekkel a szervezetekkel szemben, de biztos hogy sokan nagyon jót akarnak ott. Itt az a probléma az egészben, hogy ezek a tárgyalások valószínűleg jóindulatú céllal vannak - úgymond - elrendelve, és hogy ezeknek az egyik célja az, hogy elkerüljék a forradalmat, amit itt robbanásnak szoktak nevezni most - gondolván, hogy egy békés megegyezés, amit megkötnek ezek a szervezetek, az levezetheti a feszültséget. (folyt.)
1989. június 30., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 15-én a nemzeti kerekasztal újabb ülést tartott. A korábbi napok magaszfeszültsége hirtelen leesett. A tárgyalás gyorsan, símán haladt, a felek nem piszkálták egymást, s megállapodtak, hogy a következő - hétvégi - napokon folyamatosan üléseznek a szakértők. Sokat sejtetően bejelentették, hogy a rákövetkező hétfőn, szeptember 18-án este hét órakor csúcsszintű nemzeti kerekasztal-ülésre kerül sor. Addig csak egyszer esett meg ilyesmi, a legelső, a tárgyalásokat megnyitó napon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|