|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A baranyai EKA közleménye
"A Baranya Megyei Ellenzéki
Kerekasztal megelégedéssel fogadta, hogy a Pécsi Városi Tanács
szeptember 14-i ülésén visszahelyezte jogaiba a város régi címerét
és zászlaját. Arról is értesült, hogy a tanács az új címert a
városháza tornyára helyezteti, egyidejűleg a vörös csillagot
eltávolíttatja. Az Ellenzéki Kerekasztal javasolja, hogy a megye
valamennyi üzeme és közintézménye kövesse a Pécsi Városi Tanács
példáját."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
A kommunista világ összeomlása
"A szovjet reform folytatódik, de Gorbacsovot most nemcsak a
vaskalapos vonalasok kényszerítették bizonytalanságba, hanem a
nacionalista válság is, amely legalább 6 szovjet köztársaságban
ütötte fel a fejét. Lengyelországban a kommunista párt leköszönt a hatalomról, a
magyar párt ugyanerre tesz előkészületeket, bár megvan a lehetősége
arra, hogy méltóságteljesebben vihesse véghez a dolgot."
|
|
|
|
|
|
|
A Kereszténydemokrata Néppárt Ifjúsági Tagozatának felhívása (OS)
|
1989. szeptember 21., csütörtök - Tisztelettel kérjük a Magyar Televízió műsorigazgatóit, Wiesinger István és Baló György urakat, hogy mint a legnagyobb hatású tömegkommunkiációs eszköz vezetői intézkedjenek az alábbiakban: A Magyar Televízió műsoraiban a hazánkat elárasztó horror, pornófilmek reklámjai 21 óra előtt ne kerülhessenek vetítésre Ezen reklámok - melyek rendszerint a hirdetett filmek legmegrázóbb és legborzalmasabb kockáit tartalmazzák - véleményünk szerint nem alkalmasak az - mostanában oly sokat emlegetett - erkölcsi válság pozitív irányban történő megváltoztatására. A legkevésbé sem alkalmasak gyermekeink helyes érdékrendjének kialakítására, éppen ellenkezőleg, hatalmas károkat okoznak. Kijelentjük egyúttal, hogy ezen reklámok 21 óra előtti vetítését ifjúságellenesnek és erkölcsrombolónak tartjuk. Kérjük felhívásunk tudomásulvételét és mihamarabbi intézkedésüket. Kérjük azon honfitársainkat, akik a fentiekkel egyetértenek, küldjenek ezzel megegyező szövegű levelet az MTV műsorigazgatóinak, illetve aláírásukkal csatlakozhatnak felhívásunkhoz 1989. szeptember 24-ig a ,,Fesztivál ,89 a világkiállításért,, rendezvényen a Kereszténydemokrata Néppárt sátrában, XX., Ady E. u. Kossuth Lajos u. sarok. (OS)
1989. szeptember 21., csütörtök 17:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 15-én a nemzeti kerekasztal újabb ülést tartott. A korábbi napok magaszfeszültsége hirtelen leesett. A tárgyalás gyorsan, símán haladt, a felek nem piszkálták egymást, s megállapodtak, hogy a következő - hétvégi - napokon folyamatosan üléseznek a szakértők. Sokat sejtetően bejelentették, hogy a rákövetkező hétfőn, szeptember 18-án este hét órakor csúcsszintű nemzeti kerekasztal-ülésre kerül sor. Addig csak egyszer esett meg ilyesmi, a legelső, a tárgyalásokat megnyitó napon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|