|
|
|
|
- Forint - rubel - 1. folyt.
|
Ha ez így nem elég komplikált, tovább bonyolítja a dolgot az a körülmény, hogy szovjet exportrendelések teljesítéséhez igen gyakran több-kevesebb nyugati importra, azaz nyugati devizára van szükség, amit az érdekelt vállalatnak egy másik árszorzó alapján kell forint-ráfordításával biztosítania. De ha teljesen homályban marad is, hogy a forint a rubelhez képest tulajdonképpen mennyit ér, az egyértelműen világos, hogy a szovjet kereskedelemből hatalmas veszteség származik. A veszteség egyik forrása a krónikus többlet. A magyar fél hosszú idő óta rendszeresen jóval többet ad el, mint amennyit vásárol. Természetesen konvertibilis pénznemek esetében a többlet elérése a logikus cél, hiszen az ország valutabevételeit gyarapítja, fizetési mérlegét erősíti. De ebben a sajátos viszonylatban minden a feje tetejére áll, itt az nyer, aki deficiteket csinál és az veszít, aki többleteket halmoz. Azért veszít, mert a többletet nem lehet realizálni sem áruban, sem szolgáltatásban, sem fizetőeszközben. Naturális veszteség szó szerint abból adódik, hogy több áru megy ki az országból, mint amennyi bejön oda. A másik veszteség pedig abból származik, hogy a magyar-szovjet államközi szerződések feltételei, elsősorban árfeltételei a legtöbb esetben rendkívül hátrányosak Magyarországra nézve. Megérdemel egy kis kitérőt annak a vizsgálata, hogy miért annyira hátrányosak? Itt részben arról van szó, hogy nem a piachoz igazodó szuverén vállalatok szerződnek egymással, amelyek csak kölcsönösen kifizetődő feltételekben lennének hajlandóak megállapodni, hanem olyan államok, amelyek alá-fölérendeltségi viszonyban állnak. A teljes magyarázat azonban összetettebb. (folyt.)
1989. szeptember 14., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|