|
|
|
|
Országgyűlési bizottság napirendjén a lakásgazdálkodás
|
1989. szeptember 14., csütörtök - Az Országgyűlés építési és közlekedési bizottsága csütörtöki ülésén a lakásgazdálkodási rendszer reformjára tett javaslatokról tanácskozott. Az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium közös írásos javaslata két megoldási variációt vázol fel. Az előterjesztés mindenekelőtt legszögezi, hogy a lakáshelyzettel elégedetlenek az emberek és úgy látják, hogy az állam egyre kevesebb segítséget nyújt a lakásgondok megoldásához. A tények azonban mást mutatnak. A költségvetés évről évre növekvő terheket vállal a lakásgazdálkodásban. Három-négy évvel ezelőtt például évi 30-35 milliárd forintot, tavaly 72 milliárdot, az idén pedig már 82 milliárdot fordítanak a költségvetésben lakásépítésre, illetve támogatásra. Ez a költségvetési kiadások közel egyötödét teszi ki. A gondok abból adódnak, hogy a kiadások felhasználása nem eléggé hatékony, ugyanis az összeg kétharmada a már lakással rendelkezőket segíti. Az egyik változat szerint a jelenlegi állami bérlakások tulajdonjellegét át kell alakítani. A bérlakások nagyobbik részét a bérlők megvásárolják, vagy bérlőközösségi tulajdonba veszik. A további lakások a helyi önkormányzat tulajdonába kerülnek. Ezekhez szociális alapon lehet hozzájutni. A másik variáció szerint az állam nem a tulajdonszerzést, hanem a lakáshasználatot támogatja egységes rendszer keretében. Ebben a változatban a jelenlegihez képest nő a bérlakások jelentősége és aránya. (MTI)
1989. szeptember 14., csütörtök 12:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|