|
|
|
|
- Ünneplés - 1. folyt.
|
Úgy tűnik, az sem annyira a múlt tisztázását és a kommunista párton belüli reformerek erkölcsi bázisának a létrehozását szolgálta, mint inkább az ellenzéki tömegek lecsitítását, annak elkerülését vagy elodázását, hogy a számottevő súlyú konzervatív kolonccal megterhelt kommunista párt nyílt konfliktusba kerüljön a társadalom ellenzéki részével. Megértem persze, hogy az MSZMP reformerői igyekszenek elhárítani a pártszakadást, attól tartva, hogy az csökkentené az ő politikai súlyúkat, fokozná nehézségeiket, amellett növelné a nyílt társadalmi konfliktus veszélyét. Nehéz a manőverezés a konzervatívok és az ellenzék között, ám meglehet, mindaddig szükséges, amíg a konzervatívok végleg vereséget nem szenvednek. Csakhogy nem kellene-é ezt a vereséget épp a kádárizmus határozottabb és nyíltabb, közérthetőbb bírálatával előmozdítaniok? Bármint áll is a küzdelem az MSZMP-én belül konzervatívok és reformerek között, a társadalomnak az a része, és hiszem: a túlnyomó része, mely -56-ot egyértelműen a maga forradalmi függetlenségi harcának tekinti, nem lehet tekintettel a kommunisták egymás közti viszályaira. Október 23-ika, mint hagyomány, számunkra nem lehet alku tárgya. Az MSZMP budapesti bizottsága az ellenzék nemzeti felelősségérzetére apellálva várja el, hogy 1856 örökösei hajlandók legyenek összefogni a mai hatalom részeseivel. Ez a hatalom azonban 1956 eltiprásából született. Összefogásra csakis azokkal van lehetőség, akik egyértelműen elhatárolják magukat Kádártól és a kádárizmustól, sőt tovább megyek: ez is kevés ma már, mert 1956 örökségét nem az folytatja ma, aki az akkor még érthető szocialisztikus reformkommunista illúziókat kívánja követni és fenntartani. 1956 örökségének a legnagyobb értéke számunkra a függetlenség, a demokrácia és a néptömegek kezdeményezésének a hármas gondolata. (folyt.)
1989. július 20., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|