|
|
|
|
Ünnep előtti idegesség Pekingben (1.rész)
|
Éliás Béla, az MTI tudósitója jelenti:
Peking, 1989. szeptember 13. szerda (MTI-TUD) - A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 4O. évfordulója - az ország nemzeti ünnepe - előtt meglehetősen ideges és feszült a légkör Pekingben. A hatóságok attól tartanak, hogy a diákok újabb kísérletet tesznek a június elején katonai erővel levert demokratikus mozgalom újjáélesztésére, s hogy bizonyos elemek a fegyveres merényletektől sem riadnak vissza. Ennek megfelelően az évfordulóról központilag korlátozott és szigorúan szervezett formában emlékeznek meg. Az előzetes hírek szerint százezres összejövetelt rendeznek október elsején a rendkívüli állapot bevezetése óta katonák által őrzött Tienanmen-téren. A központi ünnepségen azonban csak a munkahelyeken kiválasztott és hivatalosan delegált emberek vehetnek részt.
A feszültség - amely valójában a hadsereg júniusi bevonulása óta tart - lépten-nyomon tapasztalható a kínai fővárosban. Észrevehetően megszigorították a katonai ellenőrzést, sűrítették az őrjáratokat és az igazoltatásokat. A sajtóban, a rádióban és a televízióban felhívásokat tesznek közzé, amelyekben arra szólítják fel a lakosságot, hogy azonnal szolgáltassa be azokat a fegyvereket és lőszereket, amelyek a hadsereg bevonulásakor kerültek avatatlan kezekbe. Nem hivatalos információk szerint továbbra is legkevesebb ötszáz lőfegyver, géppisztoly és egyéb fegyver van azok birtokában, akik nem nyugodtak bele a diákmozgalom leverésébe. Sajtójelentés szerint az elmúlt héten hat géppisztolyt, három pisztolyt, többszáz puskagolyót, kézigránátot stb. szolgáltattak be a biztonsági szerveknek. Ugyanebben az időszakban hét embert ítéltek el fegyverrejtegetés miatt két évtől tizenhárom évig terjedő börtönbüntetésre. A helyzet ismerői nem számolnak újabb tömegtüntetésekkel, de nem tartják kizártnak, hogy robbantásokra, vagy fegyveres merényletekre kerülhet sor a három napos nemzeti ünnep alatt. Illegálisan terjesztett röplapok szerint ugyanis bizonyos diák- és munkáscsoportok arra készülnek, hogy látványos formában emlékeznek meg a diákmozgalom letörésének száz napos fordulójáról. (folyt.)
1989. szeptember 13., szerda 16:13
|
Vissza »
|
|
Ünnep előtti idegesség Pekingben (2.rész)
|
A központi kormány és a pekingi városi tanács minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a KNK kikiáltásának 4O. évfordulóját ne zavarhassa meg semmi. Pekingszerte gyűléseken és értekezleteken igazítják el a lakosságot arról, hogy miként viselkedjék az ünnepek alatt, s a hivatalokban, az üzemekben, a vállalatoknál és az egyetemeken rendkívüli ügyeletet vezetnek be. Arra szólítják fel az embereket, hogy ünnepeljenek békésen és akadályozzanak meg mindenfajta zavaró tevékenységet. A rend biztosítását szolgálja az is, hogy már jóval a nemzeti ünnep előtt leállították a vidékiek Pekingbe utazását. Az elmúlt években ugyanis átlag másfél millió vidéki utazott Pekingbe, hogy Kína szívében ülje meg a nemzeti ünnepet. Megfigyelők rámutatnak, hogy a kínai vezetés számára döntő fontosságú a kerek évforduló zavartalan megünneplése. Ez ugyanis minden propagandánál meggyőzőbben bizonyíthatja a külvilág felé, hogy Pekingben - és általában Kínában - valóban stabil és nyugodt a helyzet.+++
1989. szeptember 13., szerda 16:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|