|
|
|
|
EGK-pénzügyminiszterek
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. szeptember 12. kedd (MTI-tud.) - Derűlátóan ítélte meg az európai gazdasági és pénzügyi unió megteremtésének esélyeit a közös piaci pénzügyminiszterek kétnapos hétvégi tanácskozása után Pierre Beregovoy, az elnöki tisztet betöltő francia miniszter és Jacques Delors, a brüsszeli bizottság elnöke. A francia sajtó azonban úgy látja, hogy a főként Nagy-Britannia által támasztott akadályokat még kismértékben sem sikerült felszámolni, noha a brit ellenjavaslatok nem kapták meg a várt bonni támogatást.
A miniszteri értekezleten csak arról jött létre megállapodás, hogy munkabizottságot hoznak létre az elvben már a jövő évben életbe lépő első szakasszal kapcsolatos vitás kérdések megoldására. Javaslatot készítenek a pénzügyminiszterek legközelebbi értekezletéig a tagállamok jegybankjai igazgatóiból álló tanács jogkörének bővítésére, illetve a közös gazdaságpolitikai mutatókra. A javaslatokról végső soron az EGK Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának kell döntenie novemberben, majd erről kormányközi tanácskozást kell összehívni. A pénzügyi és gazdasági unió tervezett második és harmadik szakaszáról egyetlen kérdésben sem döntöttek a miniszterek. Nagy-Britannai továbbra is fenntartja ellenállását a tervezett központi jegybank, illetve a közös fizetőeszköz létrehozásával szemben. Beregovoy ennek ellenére úgy vélekedett, hogy a tanácskozás pozitív volt, s azon előreléptek. Jacques Delors értékelése szerint sikerült kidolgoznia a munkamódszereket, ,,egyetlen résztvevő sem állt elő átfogó ellenjavaslatokkal,, a brüsszeli bizottság terveire.+++
1989. szeptember 11., hétfő 21:01
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (09.11-10.07) - Lázadás
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 11-én újra ülésezett a nemzeti kerekasztal. Számos részkérdésben megegyeztek a felek, az előző tárgyalási fordulókhoz képest rekordsebességgel. Az MSZMP politikusai igen engedékenynek bizonyultak, s a "harmadik oldal"-nak hívott fegyverhordozói is abbahagyták szerepjátszásukat, mindenre rábólintottak. Feltűnő volt, hogy sokszor még az aznap délelőtti vagy előző esti EKA-ülésen elhatározott követelést el sem mondhatta az EKA erre kijelölt politikusa, amikor Pozsgy szót kért, s szinte szóról szóra azt javasolta, amit az EKA előzetesen, zárt ajtók mögött, kitervelt."
SZER-hallgató telefonja:
"Lám, lám, csoda történt. Magyarországnak olyan kormánya van, melynek minden testrésze Budapesten van. Ezt bizonyítja két csodálatos lépése: Bős-Nagymaros és az NDK-sok. Köszönjük, magyar kormány."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|