|
|
|
|
- Irak mezőgazdasága - 1. folyt.
|
John Parker, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium szakértője elmondta, hogy a 8 éves iraki-iráni háborúnak súlyos következményei voltak az iraki mezőgazdaságban. A belföldi élelmiszertermelés azóta sem állt talpra.
Irak az olajon kívül rengeteg datolyát exportál, de még a datolyatermelést sem voltak képesek helyreállítani. A kormány erőfeszítései nagyszabású öntözéses programokra elérték ugyan, hogy a nagyobb városok közelében eddig kihasználatlan földeket vonjank be a termelésbe. Falun azonban a helyi termés alig elégíti ki a körzeti igényeket.
- Iraknak pillanatnyilag nincs túl sok tartaléka - mondta Parker. Az egy évre szükséges gabonamennyiségnek alig egyötödével rendelkeznek. Rizsből talán az évi igény egyhetedét tudják kielégíteni azzal, amit most tartalékolnak. Bagdadban a legtöbb élelmiszerüzlet polcai üresen állnak, és nincs elég konzervük végszükség esetére.
- Képes lesz-e Irak az embargó ellenére élelmiszert vásárolni? Aligha lesz olyan ország, aki megszegi az embargót. Irak mindössze 4, vagy talán 6 hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik. George Bush amerikai elnök kijelentette: az élelmiszer-embargó elengedhetetlen része az Irak elleni szankcióknak.
- Az elnök azonban hozzátette, hogyha az ártatlan iraki polgárokat és a gyermekeket éhezés fenyegetné a blokád miatt, fontolóra venné az emberbaráti élelmiszersegély lehetőségét.
- Parker úgy véli, ha a nemzetközi embargó nem is kényszeríti Irakot arra, hogy visszavonja megszálló csapatait Kuvaitból, legalább egy pozitív eredményhez vezet: rákényszerítheti Bagdadot arra, hogy megváltoztassa a politikáját a kurdokkal szemben.
A kurdok, akik brutális elnyomást és gáztámadásokat kaptak eddig az iraki kormánytól -, nagyszerűen gazdálkodnak. Elképzelhető, hogy Szaddám Huszein most majd tőlük kér segítséget a mezőgazdasági termelés fellendítéséhez, és végre ad nekik földet és mezőgazdasági gépeket - amit eddig következetesen megtagadott tőlük. +++
1990. augusztus 9., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Egyszer elfogtak bennünket a határőrök, felhúzott géppisztolyt fogtak ránk. Rövid, de velős beszélgetés után utunkra engedtek. Hozzátéve, hogy onnan 300 méterre van az az erdőkiszögellés, ahol érdemes betérni, s azután csak előre... Alkonyatig maradtunk a menekülőkkel. Nem sokkal az osztrák határ előtt mi ketten kiléptünk egy földútra, és visszatértünk Sopronba, majd az éjjel BUdapestre. Eleget láttunk. Másnap éjfélkor, azaz szeptem,ber 11-én megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ezzel kezdetét vette a kelet-közép-európai diktatúrák öszeomlása. De hát ki tudta akkor, mire vezet a határnyitás? Talán a hatalomban lévő politikusok. Horn és Németh. S főleg Pozsgay..."
SZER-hallgató telefonja:
"Irena Maria Friedrich-Kiss vagyok. Telefonszámom: Waldkraiburg 08638-84-685. Vissza tudnának-e hívni? Nagyon fontos ügyben szeretnék beszélni önökkel, magyar televízió gyártásával kapcsolatosan, ugyanis vásároltam egy magyar gyártmányú televíziót és borzalmas nagy problémám történt. Kérem szépen, amennyiben mód és lehetőség van, hogy mikor beszélhetnénk telefonon, legyenek szívesek visszahívni. Köszönettel Waldkraiburgból, Kiss Irena Maria, Königsbergerstr.5."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|