|
|
|
|
Már úton van az első négyütemű Trabant-szállítmány
|
1990. augusztus 3., péntek - Erre az évre 26 ezer négyütemű
Trabant személygépkocsi vásárlására kötött szerződést a Merkur -
jelentette be Hellner Károly, a vállalat igazgatója a Hungexpo
vásárközpontjában rendezett sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a
Volkswagen Polo motorral szerelt új típusú kisautókat.
A 240 Trabantot szállító első vonat már úton van Magyarország felé, a másodikat vasárnap indítják, s augusztusban várhatóan összesen 8 ezer ilyen gépkocsi érkezik. A Merkur hétfőtől, augusztus 6-ától fogad el előjegyzést, illetve típusmódosítási kérelmet. Az első héten előnyt élveznek azok, akik valamilyen érvényes visszaigazolásukat kívánják módosítani, a későbbiekben pedig folyamatosan veszik fel az előjegyzést, illetve a módosítási kérést, de csak annyi kocsira, amennyire a jelenlegi szerződés szól. Az idén ugyanis még rubelben számol el a Merkur a Trabant-gyárral, jövőre azonban áttérnek a márkában való elszámolásra, ami jelentősen módosítja majd a kocsik hazai fogyasztói árát. (Az új típusu Trabant Limousin ára jelenleg 165, a kombié 172 ezer forint.) A Trabant-gyár egyébként a jövőben is gyártani szándékozik a Polo motoros kocsit, ám a tervek szerint a karosszériát is módosítják, azaz hozzáigazítják a korszerű motorhoz.
A tájékoztatón a Merkur vezérigazgatója azt is elmondta, hogy a vállalat teljes szerződésállománya jelenleg 165 ezer személygépkocsira szól. Ladából, Skodából és kis Polskiból az idén várhatóan mindazok megkapják autójukat, akiknek a visszaigazolása 1990-re szól, Daciára azonban valószínűleg tovább kell várni. Jelenleg körülbelül 220-230 ezren várakoznak autóra, 140 ezren Ladára, 50 ezren Skodára, a listán a harmadik a Wartburg, a negyedik a kis Polski. A Merkur számításai szerint 1993-ban valószínűleg megszűnik az előjegyzési rendszer, részben mert egyre újabb forgalmazók lépnek a piacra, de nem utolsó sorban az árak további emelkedése miatt. Kemény ártárgyalásoknak néz elébe a Merkur - mondotta Hellner Károly -, hiszen a konvertibilis valutáért vásárolt személygépkocsik a szabadáras kategóriába tartoznak, s számítani kell arra, hogy a partnerek esetleg olyan magas árakat szabnak, amelyeken lehetetlen lesz eladni a nem kifejezetten korszerű kelet-európai autókat. (MTI)
1990. augusztus 3., péntek 11:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Egyszer elfogtak bennünket a határőrök, felhúzott géppisztolyt fogtak ránk. Rövid, de velős beszélgetés után utunkra engedtek. Hozzátéve, hogy onnan 300 méterre van az az erdőkiszögellés, ahol érdemes betérni, s azután csak előre... Alkonyatig maradtunk a menekülőkkel. Nem sokkal az osztrák határ előtt mi ketten kiléptünk egy földútra, és visszatértünk Sopronba, majd az éjjel BUdapestre. Eleget láttunk. Másnap éjfélkor, azaz szeptem,ber 11-én megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ezzel kezdetét vette a kelet-közép-európai diktatúrák öszeomlása. De hát ki tudta akkor, mire vezet a határnyitás? Talán a hatalomban lévő politikusok. Horn és Németh. S főleg Pozsgay..."
SZER-hallgató telefonja:
"Irena Maria Friedrich-Kiss vagyok. Telefonszámom: Waldkraiburg 08638-84-685. Vissza tudnának-e hívni? Nagyon fontos ügyben szeretnék beszélni önökkel, magyar televízió gyártásával kapcsolatosan, ugyanis vásároltam egy magyar gyártmányú televíziót és borzalmas nagy problémám történt. Kérem szépen, amennyiben mód és lehetőség van, hogy mikor beszélhetnénk telefonon, legyenek szívesek visszahívni. Köszönettel Waldkraiburgból, Kiss Irena Maria, Königsbergerstr.5."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|