|
|
|
|
Franciaország - szárazság
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. július 26. csütörtök (MTI-TUD) - Vízhiány
miatt leállították egy atomerőmű működését, egy másiknál
korlátozták a hűtővíz felhasználását Franciaországban, a súlyos
szárazság következtében. Több olyan üzem működését is
szüneteltetni kell, amely nagy vízfelhasználó, így például
ideiglenesen leállt Franciaország legnagyobb cellulózgyára.
Henri Nallett, mezőgazdasági miniszter szerint a mezőgazdaságban súlyos terméskiesést okozhat, ha az elkövetkező napokban nem lesz jelentősebb esőzés s egyes körzetekben máris súlyosan károsodott a kukorica, a napraforgó. Az ország sok megyéjében vezettek be korlátozásokat az öntözésben, a víz felhasználásában s vannak olyan települések, ahol már ivóvízhez is csak lajtoskocsikból jutnak a lakosok.
A több hónapja tartó szárazság következményeit különösen az elmúlt napok kánikulája növelte meg. Mivel az idei télen igen kevés hó esett, a hegyvidékekről sem kapnak utánpótlást a folyók, a tározókban sokhelyütt a kritikus szint alá süllyedt a víz szintje, a Garonne, a Tarn és több más, a mezőgazdaság szempontjából fontos folyó hozama alig éri el a normális harminc százalékát. Az alacsony vízszint, a víz felmelegedése néhány helyen tömeges halpusztuláshoz vezetett. +++
1990. július 26., csütörtök 12:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Egyszer elfogtak bennünket a határőrök, felhúzott géppisztolyt fogtak ránk. Rövid, de velős beszélgetés után utunkra engedtek. Hozzátéve, hogy onnan 300 méterre van az az erdőkiszögellés, ahol érdemes betérni, s azután csak előre... Alkonyatig maradtunk a menekülőkkel. Nem sokkal az osztrák határ előtt mi ketten kiléptünk egy földútra, és visszatértünk Sopronba, majd az éjjel BUdapestre. Eleget láttunk. Másnap éjfélkor, azaz szeptem,ber 11-én megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ezzel kezdetét vette a kelet-közép-európai diktatúrák öszeomlása. De hát ki tudta akkor, mire vezet a határnyitás? Talán a hatalomban lévő politikusok. Horn és Németh. S főleg Pozsgay..."
SZER-hallgató telefonja:
"Irena Maria Friedrich-Kiss vagyok. Telefonszámom: Waldkraiburg 08638-84-685. Vissza tudnának-e hívni? Nagyon fontos ügyben szeretnék beszélni önökkel, magyar televízió gyártásával kapcsolatosan, ugyanis vásároltam egy magyar gyártmányú televíziót és borzalmas nagy problémám történt. Kérem szépen, amennyiben mód és lehetőség van, hogy mikor beszélhetnénk telefonon, legyenek szívesek visszahívni. Köszönettel Waldkraiburgból, Kiss Irena Maria, Königsbergerstr.5."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|