|
|
|
|
MSZDP-kongresszus
|
----------------- München, 1989. november 4. (SZER, Magyar híradó)- Az MSZDP hét végi kongresszusának mai eseményeit kiküldött munkatársunk, Pécsi Vilmos ismerteti Budapestről. Az MSZDP XXXVI. kongresszusa ma reggel 9 órakor folytatta munkáját. Az 1956-os forradalomra történt ünnepélyes emlékezés után Guba Dezső, a párt egyik vezetője a Szociáldemokrata Párt többnyire illegalitásban töltött tevékenységével foglalkozott, az 1948-as erőszakos beolvasztástól kezdve 1989-ig, a párt újbóli talpra állásáig, s beszélt a pártegység fontosságáról. A kongresszus mai ülésén több alkalommal is többen elhatárolták a szociáldemokráciát a szociáldemokrácia jelszavaival jelentkező, kísérletezgető kommunistáktól. A délelött folyamán ügyrendi viták, utóbb személyi, politikai ellentétek is felmerültek. Ezért volt az időbeli csúszás, mert a beszédek hosszabbak voltak a tervezettnél. Dr. Ruttner, az egyik szárny vezetője bírálta a párton belüli visszásságokat, széthúzást, és bejelentette visszalépését. Dr. Ruttnert körlbelül 60-70 delegátus követte. Ez a csoport a vegyipari szakszervezetben ülésezik, és e jelek szerint Független Szociáldemokrata Párt alapításának a gondolatával foglalkozik. Megfigyelők szerint a Baranyai-féle történelmi szárny és a Petrasovits-féle jobbszárny összefogásáról van szó a korábban Révész András pártelnök nevével fémjelzett szárnnyal szemben, amely centrumnak nevezi magát. Az Építők székházában délután 2 órakor folytatódótt a kongreszus, és zárt ülést rendeltek el a sajtó kizárásával. Bácskai Sándor országos vezetőségi tag sajnálatát fejezte ki a centristák távozása miatt. Ismét más felszólalók szerint egészséges tisztulási folyamat kezdetéről van szó. Az emigráns szociáldemokraták a hírek szerint közvetítéssel próbálkoztak, eddig eredmény nélkül. A zárt ülésen az ideiglenes pártvezetőséget több éles bírálat érte. A Dózsa György úti és Benczur utcai ülés adásunk idején még tart. Hogyha az ellentéteket nem sikerülne áthidalni, félő, hogy a szociáldemokrata párt egysége továbbra is illúzió marad. (folyt.)
1989. november 4., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Egyszer elfogtak bennünket a határőrök, felhúzott géppisztolyt fogtak ránk. Rövid, de velős beszélgetés után utunkra engedtek. Hozzátéve, hogy onnan 300 méterre van az az erdőkiszögellés, ahol érdemes betérni, s azután csak előre... Alkonyatig maradtunk a menekülőkkel. Nem sokkal az osztrák határ előtt mi ketten kiléptünk egy földútra, és visszatértünk Sopronba, majd az éjjel BUdapestre. Eleget láttunk. Másnap éjfélkor, azaz szeptem,ber 11-én megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ezzel kezdetét vette a kelet-közép-európai diktatúrák öszeomlása. De hát ki tudta akkor, mire vezet a határnyitás? Talán a hatalomban lévő politikusok. Horn és Németh. S főleg Pozsgay..."
SZER-hallgató telefonja:
"Irena Maria Friedrich-Kiss vagyok. Telefonszámom: Waldkraiburg 08638-84-685. Vissza tudnának-e hívni? Nagyon fontos ügyben szeretnék beszélni önökkel, magyar televízió gyártásával kapcsolatosan, ugyanis vásároltam egy magyar gyártmányú televíziót és borzalmas nagy problémám történt. Kérem szépen, amennyiben mód és lehetőség van, hogy mikor beszélhetnénk telefonon, legyenek szívesek visszahívni. Köszönettel Waldkraiburgból, Kiss Irena Maria, Königsbergerstr.5."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|