|
|
|
|
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt kongresszusának első napja (3. rész)
|
Áttérve az MSZDP gazdasági programtervezetére, Tóth Alpár elmondta: céljuk a társadalom valamennyi rétege számára a munkalehetőség megteremtése és biztosítása, illetve annak megakadályozása, hogy további rétegek és csoportok sodródjanak a társadalom perifériájára. Fontos célként említette a kis- és középvállalkozások serkentését, támogatását, ettől remélve új munkahelyek teremtését, valamint árualap biztosítását az export-tevékenységben. Mindehhez elengedhetetlen feltételként szólt egy liberalizált kereskedelmi és pénzügyi rendszer megteremtéséről. Tóth Alpár hangsúlyozta, hogy a párt gazdasági elképzeléseitől nem idegen a részvénytársasági forma gondolata, ám fontosnak vélik a részvények belföldi értékesítését és forgalmát. A továbbiakban a párt mezőgazdasági koncepciójáról elmondta: véleményük szerint a helyi közösségeknek maguknak kell eldönteniük, hogy milyen termelési formában - szövetkezeti, magántulajdonosi vagy esetleg farmergazdaság formájában - kívánják a földet megművelni. A szociálpolitika első és legfontosabb lépéseként a nyugdíjak rendezését említette Tóth Alpár. Hozzátette: az MSZDP hasonló fontosságúnak tekinti a lakáskérdés megnyugtató rendezését, valamint egy mindenki számára biztonságos szociális védőháló létrejöttét. Az MSZDP politikai felfogását összegezve szó esett a szakszervezetekről, a velük való kapcsolat mikéntjéről is. Ezzel összefüggésben Tóth Alpár kifejtette: erős, önálló és független szakszervezetekre van szükség, olyanokra, amelyek képesek alkalmazkodni a különböző tulajdonformákhoz. Leszögezte: nem lehet cél a SZOT ,,szétverése,,, hiszen a jelenlegi gazdasági körülmények között a szakszervezetek lehetnek a dolgozói érdekvédelem letéteményesei. Ezért is fontos célként hangsúlyozta a párt részéről a kompromisszum-keresést a szakszervezetekkel, s az MSZDP és a szakszervezeti mozgalom tartós szövetségének megteremtését. (folyt. köv.)
1989. november 3., péntek 17:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Egyszer elfogtak bennünket a határőrök, felhúzott géppisztolyt fogtak ránk. Rövid, de velős beszélgetés után utunkra engedtek. Hozzátéve, hogy onnan 300 méterre van az az erdőkiszögellés, ahol érdemes betérni, s azután csak előre... Alkonyatig maradtunk a menekülőkkel. Nem sokkal az osztrák határ előtt mi ketten kiléptünk egy földútra, és visszatértünk Sopronba, majd az éjjel BUdapestre. Eleget láttunk. Másnap éjfélkor, azaz szeptem,ber 11-én megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ezzel kezdetét vette a kelet-közép-európai diktatúrák öszeomlása. De hát ki tudta akkor, mire vezet a határnyitás? Talán a hatalomban lévő politikusok. Horn és Németh. S főleg Pozsgay..."
SZER-hallgató telefonja:
"Irena Maria Friedrich-Kiss vagyok. Telefonszámom: Waldkraiburg 08638-84-685. Vissza tudnának-e hívni? Nagyon fontos ügyben szeretnék beszélni önökkel, magyar televízió gyártásával kapcsolatosan, ugyanis vásároltam egy magyar gyártmányú televíziót és borzalmas nagy problémám történt. Kérem szépen, amennyiben mód és lehetőség van, hogy mikor beszélhetnénk telefonon, legyenek szívesek visszahívni. Köszönettel Waldkraiburgból, Kiss Irena Maria, Königsbergerstr.5."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|