|
|
|
|
Mégis lesz Suzuki? (1.rész)
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1989. október 29. vasárnap /MTI-TUD/ - Lehetséges, hogy mégis lesz Suzuki-gyártó japán-magyar vegyesvállalkozás. Erre lehet következtetni a japán sajtóban a hét végén napvilágot látott hírekből. Eszerint a távol-keleti ország első számú kiskocsigyártó cégének az elnöke, Suzuki Osamu november elején Magyarországra utazik, hogy az érintett járműipari vállalatokkal és a kormány magas rangú képviselőivel dűlőre vigye a négy éve húzódó ügyet. Az Aszahi Simbun szerint a 143 millió dolláros közös vállalkozás 30 százalékát a Suzuki, 10 százalékát a C. Itoh, Japán legnagyobb kereskedőháza, és 60 százalékát magyar konzorcium fedezné.
A Mainichi Daily News szerint az ezer köbcentis Cultus típus képezné a magyar gyártási feltételekhez kifejlesztett változat alapját. Évi 50 ezer személyautó gyártásáról lenne szó, amelyben - az Asahi Evening News szerint - a leginkább az Ikarus lenne érintve. Éppen négy éve, 1985 novemberében született az első ajánlat, amelyet többször módosítottak. Ennek ellenére a múlt évben már-már reménytelennek tűnt a terv megvalósítása, amelynek érdekében most újabb ajánlattal készül a Suzuki elnöke Budapestre. Az egyik új elképzelés szerint a motor kivételével minden alkatrészt Magyarországon gyártanának, három évvel a gyár üzembehelyezése után. Arról is szó lenne, hogy meghatározott hányadot Magyarország exportálna Nyugat-Európába. Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Nihon Keizai Simbunnak adott interjújában szintén pozitívan nyilatkozott a Suzuki-projekt megvalósítási lehetőségeiről. A japán személygépkocsi-gyártás meghonosítása Magyarországon azonban sokkal többet jelentene a belföldi piaci igények kielégítésénél. Az MTI tokiói tudósítójának erről Szeki Eidzsi, japán budapesti nagykövete nemrégiben kifejtette, hogy a Suzuki-együttműködés csak az első lépés lenne ahhoz, hogy Magyarország bekapcsolódhasson egy nagyszabású nemzetközi járműipari együttműködésbe. Amennyiben ugyanis a Suzuki-program részeként kialakulna a nyugati normáknak megfelelő színvonalú alkatrészgyártás Magyarországon, beleértve a kis- és középüzemi méretű háttéripart, úgy a magyar járműipar az angliai japán gépkocsigyártás számára jelenthetne alkatrész- és részegységgyártó, beszállító bázist. Az ezredfordulón Angliában már 1 millió japán gépkocsit gyártanak majd, tehát sokkal többről van szó, mint a korlátozott magyar piaci igények középtávú kielégítéséről: olyan ipari szerkezetváltásról, amely a járműipar megizmosodása esetén a nyugati iparhoz való integrálódást tenné lehetővé - hangsúlyozta Japán budapesti nagykövete. (folyt.)
1989. október 29., vasárnap 11:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Egyszer elfogtak bennünket a határőrök, felhúzott géppisztolyt fogtak ránk. Rövid, de velős beszélgetés után utunkra engedtek. Hozzátéve, hogy onnan 300 méterre van az az erdőkiszögellés, ahol érdemes betérni, s azután csak előre... Alkonyatig maradtunk a menekülőkkel. Nem sokkal az osztrák határ előtt mi ketten kiléptünk egy földútra, és visszatértünk Sopronba, majd az éjjel BUdapestre. Eleget láttunk. Másnap éjfélkor, azaz szeptem,ber 11-én megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ezzel kezdetét vette a kelet-közép-európai diktatúrák öszeomlása. De hát ki tudta akkor, mire vezet a határnyitás? Talán a hatalomban lévő politikusok. Horn és Németh. S főleg Pozsgay..."
SZER-hallgató telefonja:
"Irena Maria Friedrich-Kiss vagyok. Telefonszámom: Waldkraiburg 08638-84-685. Vissza tudnának-e hívni? Nagyon fontos ügyben szeretnék beszélni önökkel, magyar televízió gyártásával kapcsolatosan, ugyanis vásároltam egy magyar gyártmányú televíziót és borzalmas nagy problémám történt. Kérem szépen, amennyiben mód és lehetőség van, hogy mikor beszélhetnénk telefonon, legyenek szívesek visszahívni. Köszönettel Waldkraiburgból, Kiss Irena Maria, Königsbergerstr.5."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|