|
|
|
|
EGK-segítség Kelet-Európának
|
---------------------------- Washington, 1989. szeptember 4. (Amerika Hangja, Reggeli Híradó) - Bécsi tudósítónk, Simányi Tibor jelentkezik. - Az Európai Közösség elvállalta az összes nyugati intézkedések koordinációját, amelyek a magyar és a lengyel reformok támogatására irányulnak, s George Bush amerikai elnök levélben mondott ezért köszönetet Jacques Delors-nak az EK Bizottsága elnökének. Nemrégiben összeültek a 24 nyugati ipari ország szakértői - közöttük az osztrák szakértő is - hogy megtárgyalják: miként is lehetne a keleti államoknak nyújtandó segítséget jobban összeegyeztetni. Arról a segítségről van szó, amelyet az EK Magyarországnak és Lengyelországnak nyújt, és amelynek célja az ottani reformok hatékonyabb támogatása. A konferencia egyik fontos momentuma volt, hogy kikapcsolták a két állam Nyugattal szembeni eladósodását. Ezt a kérdést majd a párizsi Hitelezők Klubja fogja megtárgyalni. Az ülés lényegében tehát - legalábbis egyenlőre - azzal foglalkozott, hogy leltárba vette az egyes segélyprogramokat. Konkrét eredményt majd az októberben összeülő Bizottság fog nyilvánosságra hozni. Az OECD 24 államának képviselői megállapodtak abban - s ez volt a konferencia másik igen fontos momentuma - hogy lehetővé teszik Magyarország és Lengyelország számára a nemzetközi kereskedelembe való legjobb integrációt. Ez a kifejezés: legjobb integráció - idézet a konferencia határozatából. A gyakorlatban ez azt fogja jelenteni, hogy magyar és lengyel termékek számára megkönnyítik a szállítást a világpiacokra. Ezt úgy kívánják elérni, hogy további joint venture-okat alapítanak, és magyar és lengyel menedzsereket képeznek ki nyugati minták alapján. (folyt.)
1989. szeptember 4., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- EGK-segítség Kelet-Európának - 1. folyt.
|
Ennek a konferenciának volt azonban egy harmadik fontos momentuma is: az ugyanis, hogy az EK vezető szerepet vállal a kelet-európai reformfolyamat támogatásában. És talán negyedik fontos momentumaként könyvelhetjük el, hogy két semleges ország, amelyek nem tagjai az EK-nak, részt vesznek a Lengyelországnak nyújtott és még nyújtandó élelmiszer-szállításokban. Ez a két semleges ország: Svájc és Ausztria. Az Európai Közösség bizottsága igen pozitívan értékelte, hogy osztrák vállalatok eddig 30 joint venture-t alapítottak Lengyelországban, és közel 80-at Magyarországon. Mindennek van egy osztrák szempontból fontos aspektusa is. Tudvalevő, hogy Alois Mock osztrák külügyminiszter nemrégiben átnyújtotta Párizsban az osztrák szövetségi kormány levelét az EK bizottsági elnökének, amelyben Ausztria kéri felvételét az Európai Közösségbe. Ausztria részvételét az EK Kelet-Európa felé irányuló ténykedéseiben annak igazolásaként értékelik Bécsben, hogy helytállóak az osztrák szakértők elemzései, amelyek alapján Ausztria kérte felvételét az EK-ba. Minél szorosabbá válnak az osztrák-magyar gazdasági kapcsolatok akár az EK programján belül, akár bilaterális alapon, annál nagyobb súllyal képviselheti Ausztria a jövőben a magyar érdekeket Nyugaton. +++
1989. szeptember 4., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Egyszer elfogtak bennünket a határőrök, felhúzott géppisztolyt fogtak ránk. Rövid, de velős beszélgetés után utunkra engedtek. Hozzátéve, hogy onnan 300 méterre van az az erdőkiszögellés, ahol érdemes betérni, s azután csak előre... Alkonyatig maradtunk a menekülőkkel. Nem sokkal az osztrák határ előtt mi ketten kiléptünk egy földútra, és visszatértünk Sopronba, majd az éjjel BUdapestre. Eleget láttunk. Másnap éjfélkor, azaz szeptem,ber 11-én megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ezzel kezdetét vette a kelet-közép-európai diktatúrák öszeomlása. De hát ki tudta akkor, mire vezet a határnyitás? Talán a hatalomban lévő politikusok. Horn és Németh. S főleg Pozsgay..."
SZER-hallgató telefonja:
"Irena Maria Friedrich-Kiss vagyok. Telefonszámom: Waldkraiburg 08638-84-685. Vissza tudnának-e hívni? Nagyon fontos ügyben szeretnék beszélni önökkel, magyar televízió gyártásával kapcsolatosan, ugyanis vásároltam egy magyar gyártmányú televíziót és borzalmas nagy problémám történt. Kérem szépen, amennyiben mód és lehetőség van, hogy mikor beszélhetnénk telefonon, legyenek szívesek visszahívni. Köszönettel Waldkraiburgból, Kiss Irena Maria, Königsbergerstr.5."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|