|
|
|
|
Országgyűlés, áremelés, sztrájkok
|
Washington, 1989. január 10. (Amerika Hangja, Világhíradó) - A világ nagy hírügynökségei beszámolnak arról, hogy Összeült a magyar Országgyűlés és várhatóan jóváhagyja a független politikai szervezetek alakítására vonatkozó, új törvényjavaslatot. Ez az egyetlen javaslat, amely a múlt hónapban napirenden maradt, amikor az országgyűlés az ünnepek időtartamára elnapolta ülését. Az új intézkedésről szóló vitában Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter alapvető emberi jognak nevezte a szervezetek alakításának jogát. Amennyiben az Országgyűlés jóváhagyja a törvényjavaslatot, lehetőség nyílik a kommunista párttól független szervezetek, szakszervezetek, politikai pártok alakítására. Budapestről érkező jelentések szerint ez a törvény lehet az első lépés a többpártrendszer megvalósítása felé a több mint 40 esztendeje egyetlen párt uralma alatt élő Magyarországon. Hírügynökségek megjegyzik ugyanakkor: Grósz Károly, az MSZMP főtitkára novemberben egy ülésen kijelentette, az új törvény nem teszi lehetővé a kommunista társadalmi renddel szemben álló pártok alakítását. Mint ismeretes, az új törvény nem lép életbe mindaddig, amíg 1990-ben hatályba nem kerül a független csoportok szabályozásáról intézkedő alkotmánymódosítás. Az Associated Press hírügynökség jelenti, hogy Szabolcs-Szatmár megyében több tízezer munkás figyelmeztető sztrájkot rendezett, tiltakozásul a fogyasztási cikkekre vonatkozó, tegnap életbe lépett áremelések ellen. A magyar szakszervezetek pénteken figyelmeztetést tettek közzé. Eszerint sztrájkokra kerülhet sor, ha az áremeléseket nem követik megfelelő béremelések. A magyar illetékesek szerint az áremelések jogosak, mert a költségvetési mérleg egyensúlyba hozása érdekében csökkenteni kell az állami ártámogatást. Budapesten és más területeken az áremelést megelőzően a fogyasztók felvásárolták az élelmiszereket, és ez szokatlan módon üres polcok látványát eredményezte egyes magyarországi üzletekben. +++
1989. január 10., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|