|
|
|
|
Cseh-szlovák-közi egyeztetés
|
Prága, 1990. november 5. hétfő (MTI-tud) - A csehszlovák
gazdaság a Cseh Köztársaság gazdaságának és a Szlovák Köztársaság
gazdaságának olyan értelmű integrációját jelenti, amelyben egységes a
belső piac - vagyis közös a fizetőegység, és szabadon áramlanak a
személyek, az árucikkek és a pénzeszközök. Ez volt a legfontosabb
megállapítása annak a tájékoztatónak, amit a csehszlovák
miniszterelnök, valamint a cseh és a szlovák kormányfő hétfői prágai
megbeszéléséről adtak.
Marian Calfa, Petr Pithart és Vladimír Meciar még ezen a héten saját kormánya elé terjeszti mindazt, amiben sikerült megállapodni az úgynevezett kompetenciák kérdéskörében. A törekvések lényege abban fogalmazható meg, hogy számos, eddig szövetségi hatáskörben levő ügyet köztársasági hatáskörbe utalnak.
A cél az, hogy a kompetenciák új elosztása a jövő év elejétől tegye lehetővé a gazdasági reform kibontakoztatását. Ennek érdekében még az idén törvényhozás elé kell vinni a csomagot, hogy módosíthassák az alkotmányos előírásokat. Az egységes pénzkibocsátás elve mellett a külpolitika és a védelem az a terület, amely a változások után is szövetségi kézben marad - tűnik ki az ismertetésből. +++
1990. november 5., hétfő 20:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|