|
|
|
|
Bős-Nagymaros - prágai nemzetközi jogi tanácskozás 1.
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. szeptember 19. kedd (MTI-tud.) - Konkrét eredmény nélkül értek véget a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos magyar-csehszlovák nemzetközi-jogi szakértői tárgyalások. A Prágában hétfőn és kedden tartott megbeszéléseken kiderült, hogy a csehszlovák fél továbbra is ragaszkodik eddigi álláspontjához, az építkezések felfüggesztése miatt szerződésszegéssel vádolja Magyarországot, kártérítést követel, és egyoldalú lépésként saját területén kívánja áttölteni a Duna medrét. A csehszlovák nemzetközi jogászok ez utóbbival kapcsolatban semmi érdemi információval nem tudtak szolgálni.
Bán Tamás igazságügyminisztériumi főosztályvezető, a magyar küldöttség vezetője az MTI prágai tudósítójának adott nyilatkozatában elmondotta, a prágai megbeszéléseken gyakorlatilag semmilyen ponton nem tudtak előrelépni, csupán abban értettek egyet, a nemzetközi jog mely elemei jöhetnek számításba a magyar vagy a csehszlovák álláspont elbírálásakor. A két ország álláspontja a csehszlovák nemzetközi jogászok előterjesztése szerint is teljes mértékben ellentétes. A magyar fél az ökológiai szükséghelyzet miatt a vízlépcsőrendszer ügyének tárgyalásos megoldását javasolja, a csehszlovák fél teljesen elárkózik a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről 1977-ben kötött csehszlovák-magyar kormányszerződés módosításától. Bán Tamás hangsúlyozta, hogy bár a csehszlovák nemzetközi jogászok többször is hivatkoztak arra, figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat, a tárgyalásokkor a vízlépcsőrendszer konkrét problémáinak a megvizsgálásakor mindig az energetikai és gazdasági szempontokat részesítették előnyben. A magyar küldöttség csalódott amiatt, hogy prágai kollégáik gyakorlatilag semmi konkrétumot nem tudtak mondani a Csehszlovákia által saját területen tervezett meder-áttöltésről. Bán Tamás újólag hangsúlyozta, bármilyen formában hajtanák is ezt végre, Csehszlovákia mindenképpen nemzetközi egyezményeket sértene meg, ha a nemzetközi határt módosítaná: az 1947-es párizsi békemegállapodást, az 1976-os csehszlovák-magyar határvízegyezményt, és a hajózási fővonal megváltoztatásával pedig a Dunáról szóló 1948-as belgrádi szerződést. (folyt.)
1989. szeptember 19., kedd 21:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|