|
|
|
|
Az SZDSZ és a Fidesz nem állt fel a tárgyalóasztaltól (1. rész)
|
1989. szeptember 19., kedd - Az Ellenzéki Kerekasztal nem bomlott fel azzal, hogy a háromoldalú tárgyalások hétfői plenáris ülésén az SZDSZ és a Fidesz - fenntartásait hangoztatva - nem írta alá a megállapodást - hangsúlyozta Pető Iván, az SZDSZ tárgyalódelegációjának tagja azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet a Kossuth Klubban tartott a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája.
Pető Iván mindehhez hozzáfűzte, hogy az EKA-n belül megalakulásától kezdve voltak nézetkülönbségek egyes kérdések megítélésében. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a dokumentumot aláíró EKA-tagszervezetek, illetve az ellenvéleményüket kifejtő ellenzéki szervezetek útjai a továbbiakban elválnak. Súlyos hiba lenne, ha a közvélemény a hétfőn történteket valamiféle ,,botrányként,, értékelné. Arra kérdésre, hogy az SZDSZ miért ezt a megoldást választotta, és miért nem élt vétójogával, Pető Iván rámutatott: a vétó túlságosan erős eszköz lett volna, mivel a szabad demokraták nem tartják eleve rossznak a megállapodást, sőt úgy vélik, hogy az számos előrevivő, a jogállam megteremtését szavatoló elemet tartalmaz. Ugyanakkor az SZDSZ álláspontja az, hogy a dokumentum hiányos. Szerintük ugyanis nem egészült ki olyan elemekkel - ilyen például a pártok munkahelyi működésének tiltása, az MSZMP vagyonával kapcsolatos kérdések rendezése, az ellenzéki pártok hozzájutása a nyilvánossághoz -, amelyek garanciái lennének a szabad választások megtartásának. Mécs Imre, az SZDSZ ügyvivője elmondta: a szabad demokraták indítványozták az EKA-ban, hogy a még vitás kérdésekben - amelyekben az MSZMP delegációja az október 6-án kezdődő kongresszusáig nem tud változtatni álláspontján - folytassák a háromoldalú megbeszéléseket. Azt, hogy a javaslatot elvetették az ,,ötök,,, Mécs Imre súlyos taktikai hibának minősítette, rámutatva, hogy az SZDSZ hajlandó lett volna aláírni a megállapodást az eddigi eredményekről, feltéve, ha az kiegészül a vitás kérdések további tárgyalására vonatkozó záradékkal. A Fidesz képviselői is a megállapodás hiányosságaival indokolták szervezetük döntését. Orbán Viktor Fidesz-választmányi tag kiemelte: a Fidesz a középszintű tárgyalásokon hajlandó lett volna középutas megoldásokat is elfogadni, ha azok nem járnak az EKA elvi álláspontjának feladásával. (folyt. köv.)
1989. szeptember 19., kedd 19:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|