|
|
|
|
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
|
-------------------------------------- London, 1989. szeptember 19. (BBC, Panoráma) - Magyarországon három hónapig tartó kemény alkudozás után megállapodás született az egyeztetőtárgyalásokon, amely meghatározza a 40 év óta első többpártrendszerű, szabadabb választások alapszabályait. Pártos Gábort, a BBC hírmagyarázóját kértem meg, hogy készítsen mérleget a tanácskozásokról. Első kérdésem az volt: milyen jelentősége van a megállapodásnak nemzetközi szempontból? - Egyrészt Lengyelország után most Magyarország is megmutatta, hogy a kormányzó kommunista párt, illetve az ellenzék tud valami megállapodásra jutni. És ez rendkívül fontos abból a szempontból, hogy a demokráciába való átmenetet békés módon végre tudják hajtani. Rendkívül fontos azért is, mert ez valamifajta jelzés Moszkva számára, hogy egy bizonyos stabilitás megmarad. Ugyanakkor azért is fontos a magyar megállapodás, mert a lengyel megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben, legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos, hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz. Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a következő négy év folyamán. - Az eddig felsorolt szempontjaidat figyelembe véve ki a nyertese ennek a tárgyalássorozatnak? (folyt.)
1989. szeptember 19., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|