|
|
|
|
Bős-Nagymaros - nemzetközi jogi szakértők tanácskozása 2.
|
Utalt arra, hogy Magyarország a bősi vízlépcső alatt helyezkedik el, ezért jogosak az aggályai, hiszen hasonlóakat terjesztett elő Csehszlovákia Ausztriának a tervezett hainburgi vízlépcsővel kapcsolatban. Bán Tamás azt is elmondta, hogy a prágai tárgyalásokon Magyarország egy sor nemzetközi dokumentum, köztük az ENSZ által elfogadott környezetvédelmi világcharta, az 1972-es stockholmi környezetvédelmi nyilatkozat, illetve a helsinki záróokmány és más egyezmények alapján kívánja bizonyítani, hogy Budapest nem követett el szerződésszegést, amikor ökológiai szempontokra hivatkozva felfüggesztette a munkálatokat, és tárgyalásos megoldást javasol. A magyar-csehszlovák nemzetközi jogi szakértői tárgyalások első napi fordulójának végeztével Bán Tamás elmondotta: a két fél mindenekelőtt arról tájékoztatta egymást, milyen nemzetközi jogi megfontolásokra alapozzák a bős-nagymarosi építkezéssel kapcsolatos álláspontjukat. A megbeszélések eddig határozottan jó légkörűek voltak, de csak kedden ismereti majd a csehszlovák fél, milyen nemzetközi jogi érvekkel tudná igazolni tervezett egyoldalú lépését, hogy a saját területén tölti át a Dunamedret.+++
1989. szeptember 18., hétfő 19:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|