|
|
|
|
Medgyessy pozsonyi tárgyalásai - nyilatkozat- 2.
|
Eredményként könyvelte el, hogy sikerült megállapodni: szeptember 20-ig nemzetközi jogászok vizsgálják meg a kérdést. A magyar miniszterelnök-helyettes szerint további pozitívum az, hogy a csehszlovák és magyar tudósok folytatják a párbeszédet a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos problémákról. Utalt rá, hogy ez azért is fontos, mert a magyar tudósok szerint a várható környezeti károk miatt vagy nem szabadna megépíteni a víztározót, vagy további környezetvédelmi intézkedéseket kellene hozni. Medgyessy Péter közölte azt is, hogy a pozsonyi tárgyalásokon szó volt a magyar állampolgárok számára szeptember 18-tól bevezetendő benzinutalvány-rendszerről is, amelynek hírére - mint mondta - joggal háborodott fel a magyar közvélemény. Ezzel kapcsolatban kijelentette: sikerült elérni, hogy a jövő héten a két ország megbizottai pénzügyi tárgyalásokat folytatnak. Ígéretet kapott arra, hogy mégha a megbeszélések eredménytelenül zárulnának is, Csehszlovákia csak a magyar árszintig emeli a benzin árát. Megemlítette, hogy közvetve érintették a forint-korona árfolyam kérdését is. Magyarország nem tartja megfelelőnek a szocialista valuták kurzusáról szóló úgynevezett prágai megállapodást. Gondolkodik azon, nem kellene-e felmondania ezt az egyezményt, és korrekt, kétoldalú megállapodásokkal rögzíteni a valutaárfolyamokat - jegyezte meg. A pozsonyi tárgyalások légkörét Medgyessy Péter jónak nevezte, de célzott rá, hogy az elmúlt hetek eseményei nem múltak el nyomtalanul, a megbeszéléseken is érezhető volt egyfajta feszültség. Ezzel összefüggésben annak a véleménynek adott hangot, hogy nem volna szabad a feszültséget élezni: akár megépítik a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszert, akár nem, Magyarországnak és Csehszlovákiának továbbra is egymás mellett kell élnie. ,,Aki ezt nem érti, nem érti meg földrajzi helyzetünket sem,, - tette hozzá. A pozsonyi tárgyalások nem ,,a feszültség növelését,, szolgálták, hiszen nem áll Magyarország érdekében, hogy a feszültség fokozódjon akár Csehszlovákiával, akár az NDK-val. A Medgyessy Péter vezette magyar kormányküldöttség a tárgyalások után szombat este hazautazott. +++
1989. szeptember 9., szombat 19:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|