|
|
|
|
Lesz-e Nagymaroson Közép-Kelet-Európai Környezetvédelmi Központ? (1. rész)
|
1989. szeptember 7., csütörtök - Levélben fordult Vác, Nagymaros, Zebegény, Visegrád, Szob és Letkés települések tanácsának vezetője Németh Miklós kormányfőhöz és Udvari László kormánybiztoshoz. Olyan településfejlesztési igényeiket fogalmazták meg, amelyhez mindenképpen ragaszkodnak, akár megépül a vízlépcső, akár nem. Mint írják: ,,Településeink egy részének (Nagymaros, Visegrád, Zebegény) élete már a vizlépcső építésének megkezdése előtt kényszerpályára került. Az itt élő lakosság az 5o-es évek óta - a tervezési kezdetektől- a mű hatása alatt áll. Nekik történelmi jussuk van a tisztességes számlarendezéshez,,.
Az összegyűjtött igények mellett a levélírók felvállalták a váci Ellenzéki Demokrata Kör kezdeményezését, hogy Nagymaroson hozzák létre a Közép-Kelet-Európai Környezetvédelmi Központot. Ez utóbbi javaslatot elküldték Mark Palmernek, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének is. A regionális központ létrehozását Bush amerikai elnök kezdeményezte júliusi magyarországi látogatása alkalmával. A központ munkájában kormányzati intézmények, társadalmi szervezetek és független szakértők vennének részt. Az intézmény a környezetvédelmi problémák közül vizsgálhatná páldául a határokon átnyúló szennyezés problémáit, a szennyezőanyagok megsemmisítésének lehetőségeit, valamint új energiaforrások feltárását, amelyek nem szennyezik a környezetet. Az MTI tudósítója megkérdezte Szenes Ervint, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium nemzetközi főosztályának vezetőjét, hogy hol tart a regionális központ szervezése, és milyen esélye van a Nagymarosra vonatkozó javaslatnak? (folyt.köv.)
1989. szeptember 6., szerda 22:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|