|
|
|
|
MSZMP refórmkörök tanácskozása
|
------------------------------ München, 1989. szeptember 3. (SZER, Világhíradó) - Gadó György budapesti telefonjelentése. - Az MSZMP reformköreinek országos tanácskozásán ma folytatódott a vita, mely tegnap is a késő éjszakai órákig nyúlt - ha csak a küldöttek kisebb részének közreműködésével is. Napirendre került a dokumentumok megszövegezése. Már tegnap elkészült a párttagsághoz és a kongresszusi küldöttekhez szóló nyílt levél tervezete, ma pedig a különféle platform-javaslatok egyeztetéséről összeállított jelentést adták közre. E dokumentumok elemzése és ismertetése külön feladat. Most inkább azokról a beszédekről szólok, amelyeket vezető politikusok mondtak a tanácskozáson. Németh Miklós miniszterelnök tegnap este a konferencia napi munkáját záró vacsorán szólt, Nyers Rezső és Pozsgay Imre pedig ma délelőtt, a nagygyűléssé kikiáltott plenáris ülésen. A beszédek egyik vezérlő gondolata az, hogy le kell zárni a múltat. Németh úgy fogalmazott, hogy bár az MSZMP az ellenzékhez képest lépéshátrányban van a múlt feltárása és bírálata tekintetében, de nem lehet folyton a múltban vájkálni. Utalt arra, hogy pártjának vissza kell nyúlnia az 1953-as és az 1956-os kommunista reform-kezdeményezésekhez, de nem határolta el magát kifejezett módon az 1956 november 4-ike utáni fejleményektől, amelyek a pártban véget vetettek ezeknek a reform-kezdeményezéseknek, és - amelyeket egyes reformköri-dokumentumok határozottan elutasítottak. Nyers a múltat illetően megállapította: az államszocializmus végleg megbukott, nem javítható. Ennek kapcsán reflektált a kérdésre, ahogy a tanácskozáson is magától értetődően szóba került. Arra ugyanis, hogy modellváltás kell-e? - vagy rendszerváltás. (folyt.)
1989. szeptember 3., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|