|
|
|
|
NSZK: az MSZMP KB ülésének sajtóvisszhangja (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. február 21. kedd (mti-tud) - A Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióállomása kedd délutáni jelentésében azt hangsúlyozta, hogy az MSZMP KB ülésén lemondtak a pártnak eddig az alkotmányban szavatolt társadalmi vezető szerepéről. Az 1949-es alkotmány módosításkor arra törekszenek, hogy többpártrendszert honosítsanak meg Magyarországon - állapította meg a rádió, egyidejűleg felhívta a figyelmet: a KB-tagok alkotmányos biztosítékokat szorgalmaztak azokkal a csoportosulásokkal szemben, amelyek nem fogadják el a szocializmust.
A Die Welt című napilap keddi számában Fejti György KB-titkár beszámolóját ismertetve rámutatott: a kommunisták lemondása az alkotmányban garantált vezető szerepükről még nem jelenti, hogy többet nem kívánnak betölteni ilyen küldetést. Ezt a jövőben azinban már nem az alkotmányra támaszkodva akarják megtenni, hanem programjuk erejével és munkájuk hatékonyságával kívánják maguk mellé állítani majd a társadalmat. A Stuttgarter Zeitung és a bonni General-Anzeiger ehhez hozzáfűzi: vita folyik akörül, hogy az alkotmányba beiktassák-e a szocializmus szót, olyan megfogalmazásban, hogy Magyarország ,,szabad, demokratikus és szocialista állam,, legyen. A tervezett alkotmányban mindenesetre rögzíteni fogják a politikai jogokat, az emberi jogok védelmét, továbbá a magán- és az állami tulajdon egyenjogúságának szavatosságát. A ZDF tévéállomás budapesti tudósításában úgy vélte: az a sietség, amellyel Magyarországon a reformokat és a változtatásokat életbe léptetik, világosan mutatja, hogy elsősorban a súlyos gazdasági problémákon igyekeznek úrrá lenni. Az alkotmánymódosítás, a különböző pártok működésének engedélyezése egyértelmű jelzés a Nyugat számára ami érthető, mert például az Európai Közösségek (EK) pénzügyi támasza nélkül az eladósodott Magyarország aligha lenne képes belső bajainak orvoslására - hangzott a legnagyobb nyugatnémet tévétársaság értékelése. (folyt.)
1989. február 21., kedd 18:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|