|
|
|
|
Derzsi - moszkvai út
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósitója jelenti:
Moszkva, 1989. február 8. szerda (MTI-TUD.) - Eredményesnek és jónak nevezte moszkvai tárgyalásait Derzsi András. A magyar közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter az MTI -nek és a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy szerdán záruló eszmecseréi számos területen, így a vasúti szállítás és az építőipari együttműködés terén előrelépést hoztak.
A szovjet közlekedési minisztériumban folytatott eszmecserék eredményeként a magyar és a szovjet miniszter megállapodott abban, hogy szakértői munkacsoportokat bíznak meg a záhony-csopi vasúti átrakó körzetben támadt gondok rendezése céljából. A miniszterhelyettesek vezette csoportok három hónap múlva teszik le az asztalra a konkrét intézkedési tervet, amely egyebek között szigorú bírságokat is előirányoz az átrakodást késleltető partner számára. Mint Derzsi András elmondta: kölcsönös érdek, hogy az évi 18 millió tonnás forgalmat lebonyolító csomópont gyorsan és hatékonyan működjön, nem csupán a két ország, hanem a jelentős tranzit forgalom miatt harmadik országok szempontjából is. A cél, hogy Záhony és Csop valódi kapuvá váljék a kelet-nyugati vasúti szállításban. A magyar miniszter mindehhez hozzátette, hogy egyebek között éppen a vasút tehermentesítése céljából Moszkvában megbeszéléseket folytatott a hajózási együttműködés bővítéséről is. Az összesen 13 szovjet partnerminisztériumban folytatott tárgyalások egyik konkrét eredménye, hogy szovjet részről támogatták a magyar építőipar részvételét a szovjetunióbeli szállodaépítési programban, s ennek első lépéseként magyar cégek részt vesznek egy lvovi szálloda rekonstrukciójában. Az elképzelések szerint a továbbiakban a magyar fél, ezirányú tapasztalatait és kapcsolatait felhasználva - az építkezéseket finanszírozó - nyugati partnerekkel vállalkozna szállodák építésére a Szovjetunióban. Hosszabb ideje húzódó tárgyalások után Derzsi András mostani moszkvai megbeszélésein megegyezés született arról is, hogy szovjet metróépítők még az idei év második félévében bekapcsolódnak a budapesti metró fejlesztésébe. A magyar tárgyaló küldöttség a szovjet légiközlekedési minisztériumban felvetette, hogy a szovjet fél a kölcsönösség elve alapján tegye lehetővé a Szovjetunió felett áthaladó légifolyosók használatát a MALÉV számára, mert a magyar légitársaság távol-keleti járatokat kíván indítani. Szovjet részről határozott igéret tettek arra, hogy megvizsgálják a kérést. +++
1989. február 8., szerda 07:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|