|
|
|
|
1200 dolgozójától válik meg a Videoton Ipari Rt.
|
1989. február 6., hétfő - Április végéig 1200 dolgozójától kénytelen megválni a Videoton Ipari RT. Mint Gantner János, kereskedelmi igazgató az MTI tudósítójának elmondta, erre a lépésre azért kényszerült a vállalatcsoport, mert a fegyveres erők költségvetésének csökkentése miatt olyan jelentős haditechnikai termelés-leépítést kell végrehajtaniuk, hogy azt strukturaváltással az idén nem tudják ellensúlyozni. Az elbocsátások a vállalat székesfehérvári, tabi, ajkai és budapesti részlegét egyaránt érintik. A lebonyolításnál messzemenően figyelembe veszik a humánus szempontokat és betartják a törvényesség előírásait. Az elbocsátandókra a szakszervezet képviselőjének egyetértésével a munkahelyi gazdasági vezetők tesznek javaslatot. Az intézkedések előkészítésénél és lebonyolításánál a törvényesség betartását gazdasági és személyzeti szakemberből, jogászból, valamint a szakszervezet képviselőjéből álló koordinációs bizottság segíti, szavatolja. Az elbocsátások híre nem érte váratlanul a dolgozókat: az Ipari Rt. elnök-vezérigazgatója már az évkezdő munkásgyűlésen bejelentette, hogy a Videotonnak fel kell adnia a munkahelyek minden áron való megtartásának elvét, s létszám-leépítési programot kell megvalósítania. Az év eleje óta kétszázan már új munkahelyet kerestek maguknak, így áprilisig ezer ember munkaviszonyát kell meg megszüntetni a Videoton Ipari Rt-nél. A vállalatcsoport új termékek, technológiák meghonosításával is igyekszik biztosítani világpiaci versenyképességét, ellensúlyozni a haditechnikai termelés mérséklődését, s munkát adni dolgozóinak. Még az idén megkezdi a műholdas adások vételére alkalmas szatellit vevők gyártását, jövőre pedig hozzálát a vezeték nélküli telefonállomások gyártásához. (MTI)
1989. február 6., hétfő 16:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|