|
|
|
|
Nyers Rezső 3.
|
Az előadás után a szabolcsi szakemberek kérdéseket tettek fel az államiniszternek, s többek között elhangzott az is, hogy miért volt szükség a munkanélküli segély bevezetésére, ugyanis jelenleg csak 15-16 ezer munkanélkülit tartanak számon, ugyanakkor több ezerre tehető a munkaerőhiány is egyes szakmákban ágazatokban. Ha csak azért nem akar valaki új munkahelyen dolgozni, mert messzebb van az előzőnél, ezt vidéki szemmel nem tudják elfogadni, mert itt mindennapos az, hogy 20-30 kilométereket utaznak az emberek a munkahelyükre. Nyers Rezső válaszában elmondta, azért volt szükség a munkanélküli segély bevezetésére, mert remélhetőleg most már véglegesen megkezdődik a magyar gazdaság szerkezetátalakítása, s ehhez több munkahely megszüntetésére van szükség. Az államminiszter hozzátette, hogy a jövőben a szerkezetátalakítási program beindultával a munkanélküliek száma mintegy 50-100 ezer fő körül lesz. (MTI-Press)
1989. január 6., péntek 13:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
" Az ezt követő hét végén, szeptember 9-én és 10-én újra kiszálltam a nagypolitika parlamenti "csodálásából", egyik kollégámmal Sopronba kirándultunk megnézni, mi a helyzet a határon. Elképesztő volt, amit találtunk... Mulatságos volt, ahogy Sopronból elindulva gyalogszerrel alig két óra leforgása alatt átsétáltunk az osztrák-magyar határon. Útközben találkoztunk ugyan határőrökkel, de ránk sem hederítettek. Az egykori vasfüggöny ropmjaiban is félelmetes kulisszái között bolyongtunk, térkép nélkül, csupán ösztöneinkre hallgatva. Egy vízmosáson átmászva azt vettük észre, hogy orrunk előtt kicsiny osztrák zászló fityeg. Illegális határátlépőkká váltunk. Leszedtük a zászlót, törtünk egyméternyi szögesdrótot emlékbe, és visszafordultunk."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|