|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
Tüntetések a munkásőrség ellen - interjúk
|
----------------------------------------- London, 1989. szeptember 29. (BBCR, Panoráma) - Adásunkkal egyidőben a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal Demokraták Szövetsége szervezésében tüntetés folyik. Az 1957-ben alapított Munkásőrség felszámolását követeli e két szervezet. Ma délután felhívtam telefonon Hodosán Rózát, az SZDSZ tagját, akitől megkérdeztem: vajon csak a Munkásőrség budapesti Országos Parancsnoksága előtt lesz-e tüntetés? - Nem csak a fővárosban lesz ma tüntetésünk, a fővárosban és több kerületben és az Országos Parancsnokság előtt, hanem nagyobb vidéki helyeken is. Így például konkrétan tudom hogy Sopronban, Győrben, Kőszegen, Szombathelyen és Balassagyarmaton is lesznek tüntetések. Mindegyik a munkásőrparancsnokság előtt lesz, a délutáni órákban. - Csatlakoztak-e más ellenzéki csoportok is ehhez a kezdeményezéshez? - Konkrétan nem csatlakoztak. Ezt a Szabad Demokraták Szövetsége a Fidesszel együtt közösen szervezi. Úgy tudom viszont, hogy vidéki helyeken egyénileg csatlakoznak más független szervezetektől is tüntetéshez. De hivatalosan nem csatlakozhott más szervezet. - Milyen támogatást várnak a tünetés szervezői a lakosság részéről? - Azt gondolom, hogy elég szép számmal leszünk. Ezt onnan tudom megítélni, hogy folyik már részünkről, szintén ennek a két szervezetnek a részéről egy népsztavazás kiírását követelő ív, amiben épp a munkásőrség feloszlatásáról van szó, nagyon jól haladnak és szimpátiát vált ki általában a lakosságból, valamint amikor a szórólapokat osztogattuk, akkor is úgy éreztük szimpátiával találkozunk. És ma egész nap csengett a telefon és kérdezik, hogy mikor és hova kell menni tüntetni. (folyt.)
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|