|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
Koszorúzás a Hősök terén
|
1989. szeptember 29., péntek - A pákozdi csata 141. évfordulója, a Magyar Fegyveres Erők Napja alkalmából pénteken katonai tiszteletadással koszzorúzási ünnepséget tartottak Budapesten, a Hősök terén. A Magyar Hősök Emlékművénél az Országgyűlés nevében Fodor István, az Országgyűlés alelnöke és Török Mihály, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának titkára koszorúzott.
A fegyveres erők nevében a megemlékezés virágait helyezte el Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter, Földesi Jenő rendőr-altábornagy, belügyminisztériumi államtitkár, Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka. A Budapesten akkreditált katonai attasétestület nevében Liu Yilin főezredes, a Kínai Népköztársaság nagykövetségének katonai és légügyi attaséja, Arkagyij Danyilko ezredes, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nagykövetségének katonai és légügyi attaséja, Francesco Ardito repülőezredes, az Olasz Köztársaság nagykövetségének légügyi attaséja koszorúzott. A Magyar Honvédelmi Szövetség képviseletében Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára, Bognár Ferenc ezredes, a főtitkár első helyettese, Tringer Gyula ezredes, az MHSZ főtitkárhelyettese koszorúzott. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében a hála és megemlékezés virágait Huszár István elnök-főtitkár és Dobos László titkár helyezte el. A koszorúzási ünnepség a Szózat hangjaival és a felsorakozott tisztelgő katonai alakulat díszmenetével zárult. A koszorúzást követően új színfoltként zenés alaki bemutatót tartottak, illetve a nap folyamán félóránként zenés díszőrségváltás lesz. (MTI)
1989. szeptember 29., péntek 11:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|