|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
Bulgária az őszi BNV-n
|
1989. szeptember 20., szerda - Az idei őszi BNV-n mintegy 200 négyzetméteres kiállítási területen ismerkedhetnek meg a magyar szakemberek a bolgár könnyű-, vegyipar és dohányipar termékeivel - jelentették be a kiállítás szervezői szerdán tartott sajtótájékoztatójukon.
A bolgár bemutatón szép kivitelű gyapjú- és selyemszöveteket, munkaruházati cikkeket, divatos női ruhákat, férfi öltönyöket és fehérneműket egyaránt találnak majd az érdeklődők. A Telecom Kereskedelmi Társaság rádióelektronikai és hírközlő eszközök gyártásához szükséges berendezéseket, valamint a mezőgazdasági gépek automatizálásához szükséges készülékeket vonultat fel. Hagyományos kiállító a Bulgartabac gazdasági egyesülés, amely dohánytermékek gyártásával és exportálásával foglalkozik. A tájékoztatón szó volt a magyar-bolgár gazdasági kapcsolatok alakulásáról is. A kiállítás szervezői hangsúlyozták: Bulgáriában is megkezdődött a gazdaság gyökeres átalakítása, egyre-másra alakulnak a magáncégek és a külföldi érdekeltségű vegyesvállalatok. Mindemellett azonban kétségtelen, hogy a magyar-bolgár kereskedelmi forgalom volumene az utóbbi időben csökkent, s ismeretes, hogy az 1986-1990-es tervidőszakra a hosszú lejáratú kereskedelmi egyezményben előirányzott 2,27 milliárd rubel értékű áruszállítások valószínűleg nem realizálódnak. Ennek oka, hogy a magyar igények és a bolgár kínálat egyaránt csökkent. Az újságírók kérdéseire adott válaszokban a bolgár szakemberek annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a kölcsönösen szállított termékek struktúrája nem fog változni, s a bolgár partnereknek szándékukban áll alacsonyabb forgalmat tervező, de reálisabb jegyzőkönyveket aláírni a jövőre vonatkozóan. Várható, hogy egyes termékek kölcsönös szállítása teljesen megszűnik, s ezek a cikkek csak a közvetlen vállalati kapcsolatok keretében cserélődnek. Ez lesz már jellemző 1990-ben is, ám ugyanebben az évben még semmiképp sem kerülhet sor az elszámolási rendszer megváltoztatására. Bolgár vélemények szerint jövőre szó sem lehet a konvertibilis elszámolás bevezetéséről. (MTI)
1989. szeptember 20., szerda 12:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|