|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti Művészeti Hetek - Sajtótájékoztató (1.rész)
|
1989. szeptember 19., kedd - A Budapesti Művészeti Hetek - folytatva ezt a törekvést, hogy saját anyagi lehetőségeit egy-egy meghatározott műfaj, illetve eseménysorozat támogatására fordítja - ezúttal a magyar fotográfia értékeit kívánja programsorozatának középpontjába állítani. Kapcsolódva a fényképezés felfedezésének 150. évfordulójához, a Magyar Fotóművészek Szövetségével közösen 12 kiállításból álló ciklust állítottak össze: ez a magyar fotográfia múltját, jeles iskoláit, irányzatait és egyéniségeit ismerteti meg a közönséggel.
A szeptember 25-én kezdődő művészeti hetek eseményeit ismertető keddi sajtótájékoztatón a Hilton szállóban elmondták: a Fotográfia Hónapjának kiállítási anyagából A fénykép varázsa címmel kétnyelvű, több mint 400 oldalas közös katalógus készül. Az albumot a Budapesti Művészeti Hetek kiadói vállalkozása a Szabad Tér gondozza, amely - miként Henye Nándorné, a Fővárosi Tanács főosztályvezető-helyettese elmondta - jó példája a vállalkozói tevékenység és értékteremtés egymásnak nem szükségképpen ellentmondó kapcsolatának. A Művészeti Heteken immár ősrendezvénynek számító Budapesti Zenei Heteknek az egyik legérdekesebb vállalkozása - bár nem illeszkedik a BMH időbeli keretei közé - a Nemzetközi Bach Akadémia lesz. A stuttgarti Bach Akadémia 40 művészének részvételével megrendezendő zeneakadémia mesterkurzust szeptember 19-étől koncertsorozat egészíti ki, ennek záróeseménye a Budapest Kongresszusi Központban szeptember 30-án felcsendülő koncert lesz. A Budapesti Zenei Hetek immár tradícionálisan szeptember 25-én - Bartók halála évfordulójának előestéjén - megrendezendő nyitóhangversenyének idei kuriózuma, hogy ezúttal Kodály és Bartók Concertója egymás után csendül fel. Új együttes is szerepel majd a Zenei Heteken: a Szenthelyi Miklós vezette Magyar Virtuózok Kamarazenekar első budapesti fellépése október 2-án a BKK-ban lesz. A Liszt-évfordulóhoz kötődő hagyományos, október 22-i Liszt-koncerten, a Zeneakadémián, először hangzik majd fel hangversenyteremben a szerző Beethoven kantátája. A zenei hetek, illetve a Korunk zenéje sorozat vendégművészei között olyan jeles szólisták, illetve együttesek lesznek, mint Peter Schreier, aki az Operaházban ad dalestet, illetve a London Sinfonietta, amely a Britis Council jelentős támogatásával lép fel hazánkban, elsőként október 1-jén a Zenekadémián (folyt. köv.)
1989. szeptember 19., kedd 14:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|