|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
Az EKA nyilatkozata (OS)
|
1989. szeptember 17., vasárnap - Az Ellenzéki Kerekasztal megállapítja, hogy a NEXT 2000 Kft. megalakítása az MSZMP vagyonmentési akcióinak csupán egyike. Mind több tény tanúsítja, hogy az egész országra kiterjedően az MSZMP és a Munkásőrség - vagyonukat átmentendő - különböző gazdasági társulásokat, döntő többségében egyszemélyes Kft-ket hoznak létre, s ezzel a vagyon eredetét elmossák, ugyanakkor a szabad választások eredményeként létrejövő Országgyűlést befejezett tények elé állítják. Az Ellenzéki Kerekasztal nemcsak elítéli a vagyonmentési akciókat, melyek következményeit az MSZMP-re hárítja, hanem felkéri az ellenzékben lévő pártok képviselőit, hogy a fentiek megakadályozása céljából éljenek interpellációs jogukkal, s követeljék e vagyonnmentési akciók megakadályozását, és az MSZMP, Munkásőrség, DEMISZ stb. vagyonának zárolását. (OS)
1989. szeptember 17., vasárnap 11:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|