|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
Olaszország - pénzügyi botrány - 3.
|
Róma, 1989. szeptember 8. péntek (MTI) - Guido Carli kincstárügyi miniszter pénteken felmentette a BNL elnökét, aki az igazgatótanácsban benyújtotta lemondását, és azonnal kinevezte utódját. A BNL új elnöke, Giampiero Cantoni, 50 éves, szintén a szocialista párthoz közelálló bankember és közgazdász. A minisztérium közleménye utal arra, hogy a kormányzat ,,megfelelő pénzügyi intézkedéseket,, tesz a BNL megrendült helyzetének támogatására anélkül, hogy részletezné ezeket.
Előzőleg a szakszervezetek közös állásfoglalásban aggodalmuknak adtak hangot, hogy a botrány ürügyül szolgálhat a köztulajdonban lévő pénzintézetek magánkézbe adásához, amit bizonyos üzleti és politikai körök szorgalmaznak, és ezzel megfeneklene a társadalombiztosítási kassza átszervezése. A BNL és a kassza egyesítése azt tenné lehetővé, hogy a társadalombiztosítási intézet bankszerüen működjék, s ezzel csökkentse krónikus hiányát. Nerio Nesi a miniszterhez intézett és nyílvánosságra hozott levelében ,,keserűségének,, ad hangot, mert - állítása szerint - sem közvetlen, sem közvetett felelősséget nem visel az ellenőrizetlen hitelkibocsátásban. +++
1989. szeptember 8., péntek 19:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|