|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: történelmi üzemegyesülés
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. szeptember 8. péntek (MTI-tud.) - Helmut Haussmann nyugatnémet gazdasági miniszter pénteken sajtóértekezleten jelentette be, hogy a szövetségi kartellhivatal szakvéleménye ellenére is engedélyezi a stuttgarti Daimler-Benz cég egyesülését a Messerschmitt-Bölkow-Blohm (MBB) légiközlekedési és űrhajózási konszernnal. Ezáltal az NSZK történetének legjelentősebb iparvállalati fúziója során létrejön az ország legnagyobb hadiipari konszernje.
A Daimler/MBB ily módon évi 80 millárd márkás összforgalmat fog lebonyolítani 390 000 alkalmazottal. Haussmann miniszter az egyesülés engedélyezését jelentős összgazdasági előnyökkel, valamint közösségi érdekekkel indokolta. Ezek sorában említette, hogy a szövetségi költségvetést hosszú távon tehermentesítik az Airbus gépek szubvencionálásától. Annak érdekében, hogy elejét vegyék a versenykorlátozásnak, a miniszter az intézkedést feltételekhez kötötte. Igy a két vállalat feladja azt a tevékenységet, amelyet a tengerészeti technológia területén folytatott, s az MBB-nek el kell adnia 12,45 százalékos részesedését a páncélosgyártó Krauss-Maffei részvénytársaságban. Ennél is fontosabb azonban, hogy átveszi az állami Újjáépítési Hitelintézet (KFW) 20 százalékos részesedését a nyugatnémet Airbus társaságban. Ez azt jelenti, hogy a nyugatnémet Airbus az eddigi tervekhez képest három évvel korábban kerül magánkézbe. Az átvétel határideje 1996. december 31. Az újonnan létrejövő konszern alkalmazottainak tíz százaléka foglalkozik majd fegyvergyártási tevékenységgel. Az uniópártok (CDU/CSU) és a szabaddemokraták (FDP) helyeselték a fuzió engedélyezését. Előbbiek főként a szubvenciók lefaragása miatt üdvözölték azt, az FDP pedig az intézkedés kiegyensúlyozottságát és szakszerüségét nyugtázta megelégedéssel. A szociáldemokrata (SPD) és a zöld ellenzék azonban számos kifogást emelt. Wolfgang Roth, az SPD törvényhozási csoportjának gazdaságpolitikai szóvivője szerint a fuzióval vétenek a kartelltörvény, vagyis a piacgazdaság alkotmánya ellen. Igy tehát az óriáskonszern létrejötte kárhozatos lehet versenypolitikai szempontbol. Roth emellett elhibázottnak tartja az engedélyezést általános iparpolitikai megfontolások alapján is. Megfogalmazása szerint az NSZK-ban ily módon megtették az első lépést a piacgazdaságtól a hatalmi gazdaság felé.+++
1989. szeptember 8., péntek 19:24
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|