|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
- Zalaegerszegi választási kampány - 1. folyt.
|
- Mi újság a választási előkészületekkel? - A város tele van mindhárom jelölt szórólapjaival, illetve plakátjaival. Mi is esténként a falvakat járjuk, mert a választókörzethez 31 kisebb-nagyobb település tartozik hozzá és azokat látogatjuk végig a képviselőjelöltünkkel: dr. Marx Gyulával esténként - és ott beszélgetünk az emberekkel. Visszük a szórólapjainkat, illetve a választás alkalmából kiadott újságunkat, ami a Vízválasztó. Azt terjesztjük ezekben a falvakban. - A Vízválasztót így személyesen terjesztik, vagy sikerült valamiféle postai terjesztés is. - Nem. Nem is gondoltunk erre, mert ez a költségeket 30 százalékkal megnövelné, és ezért teljesen saját terjesztésben csináljuk. 5000 példányt készítettünk belőle, amelyből - kedden jelent meg - a mai napig körülbelül 3500 fogyott el. Az ellenzéki választási koalíció az a kampány fedezésére, teljes egészében a tagdíjakból befolyt összeget használja, illetve olyan támogatást, amit egyének, vállalkozók - párszáz, vagy ezer forintot - adtak a kampányunk támogatására. Semmiféle külső erőforrást nem tudunk igénybe venni. - Jól működik az ellenzéki választási koalíció Zalaegerszegen ? - Igen. Példásan. Nagyon jó emberi, és mondhatnám így: pártkapcsolatok vannak közöttünk, és semmiféle vita, ellentét nem teszi próbára ezt az együttműködést. - Milyen az érdeklődés és az Ön véleménye szerint? Milyen részvétel várható a 16-iki választásokon? (folyt.)
1989. szeptember 8., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|