|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
- A legnagyobb kereskedelmi kedvezmény - 2. folyt.
|
Az elnök jogköre a külpolitika. Jóval kevésbé a külkereskedelem. Mi ez a legnagyobb kedvezmény elve? Külkereskedelem, amelynek egy régebbi módosítása értelmében külpolitikai jellege lett. Tudniillik ha van utazási szabadság, akkor van vámkedvezmény. A vámkedvezmény kereskedelem. Az utazási szabadság politika. A kongresszus sajtógalériáján szinte egyöntetű volt a vélemény: a törvényhozók megint külpolitikát akarnak folytatni. Éspedig úgy, hogy lehetőleg egy kicsit lejátsszák Bush elnököt a színpadról. Ha ugyanis George Bush a magyar kivándorlási törvény ellenében ekkora nagy dolgot, mint a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény örök megadását ígérte, akkor az ellenzéki képviselők - akik többségben is vannak itt a kongresszusban - majd közbeszólnak, és adnak előbb ha kevesebbet is, de érdekesebbet. Mondjuk nem örökre, hanem 5 évre. Na, 3-ra. Ezért kétlik a vén sajtórókák, hogy ez a most megszavazott törvény valaha is elér a Fehér Házba. Egy demokratikus országban az ellenzék dolga az, hogy ellenzéki legyen. Ha a republikánus párti elnöknek tetszik valami, akkor a demokrata párti képviselők jobban teszik, ha hibát találnak benne, különben valaki még összetévesztené őket a kormánypárti törvényhozókkal. Szóval ilyen kulisszák előtti és kulisszák mögötti érvelésekből áll össze az amerikai törvényhozási folyamat, amelynek most, kedves hallgatóink, igen közelről érdekelve lehetnek a tanúi. A gépezet beindult. A bizottságok üléseznek, a szenátorok alighanem készülnek a saját éles vitájukra, mi pedig - hallgatóinkkal együtt - feszülten várjuk a végső kimenetelt. +++
1989. szeptember 7., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|